Gondolatok a budai várról

Énblog jellegű post már régen született, és azóta pár dolog fel is gyűlt bennem, amit szívesen megörökítenék. Bár ez a post kezdetben az utóbbi két hétvége eseményeit volt hivatott írásba foglalni, mégis elkalandoztam közben, úgyhogy valami más sült ki belőle.

Múlt héten végre sikerült eljutnom a Sziklakórházba, így egy újabb régi, önmagamnak szóló tartozásomat tudtam le. Aki nem ismerné a sztorit: a vár alatti természetes barlangrendszert az idők során mindig különbözőképpen igyekeztek kihasználni, a Horthy-korszakban védett kórházat építettek ide, a második világháború alatt a megszálló németek itt alakították ki a főhadiszállásukat, az ezutáni időkben pedig a kórház fejlesztése mellett a helyet atombiztossá is tették. Ezt lehet itt megnézni, a kórház korszakainak megfelelő, eredeti eszközöket felvonultató termekkel, a helyszínbe hihetetlenül életet vivő viaszfigurákkal, mintegy egyórás túra keretén belül. A kiállítás többszörösen megéri az árát, és szerintem mindenkinek tud érdekességgel szolgálni, nem kell ehhez a háborúra, a hadviselésre vagy az orvostudományra ráizgulni.

Persze a helyszín miatt jó időt eltöltöttünk a várban is, bejártunk pár, számunkra legalábbis emlékezetes helyet. A vár jó példa arra, hogy vannak dolgok, amelyekkel nem igazán tud jelenlegi lakóhelyem versenyezni. Rengetegszer voltam már itt, rengetegszer néztem le a Duna felőli oldalra, de még mindig elfog az az érzés, ami legelőször is: hihetetlen adottság ez a fekvés, a központi dombok a város közepén, ahonnan szinte rá lehetne esni a városra, a látvány, és a belváros épületeinek még mindig aránylag jó összképe. Persze nem elkalandozva a falakon túlra, bicskanyitogató és értelmetlen dolog amit a várral tettek, és emellett még a CET meg hasonlóan egetverő városképromboló szarságok is eltörpülnek (lásd a videót). Szomorú látvány itt sétálni, bemenni a palotába és körbenézni a csodás termek helyetti szocreálosított borzalomban, rápillantani a kupolára, miközben az embert közben belülről marja, hogy mi volt itt, milyen épületeket építettek át/romboltak le értelmetlenül, milyen menthető vagy a bombázásban alig megrongálódott helyeket szedtek darabjaikra. Szívbe markoló elmenni a középkor óta a várbeli magyar lakosságot kiszolgáló  Mária Magdolna templom előtt és látni a magányosan az égbe meredő tornyot, vagy a templom hátuljából hírvivőként maradt ablakot. Ez intő jel kellene hogy legyen.

Szerintem az építészeknek és a városképről döntő, vagy akár építési engedélyt kiadó embereknek is ugyanúgy felelőseknek kellene lenniük a tetteikért, és az utókor által elszámoltathatónak, mint például a náci haláltáborok személyzetének. Mert elpusztítani valamit, ami egy nép történelméhez tartozik, ami a múltból maradt öröksége, hasonlóan nagy bűn.

Biztató, hogy legalább tervek születőben vannak a régi értékek – legalábbis egy részének – visszaállítására, a jelenlegi épületek felújítására. Elkalandoztam a kezdeti témától, de nem baj. Remélem megélem még azt a napot, amikor ismét a Szent Korona néz majd le a kupola tetejéről, és a palota enteriőrjéből is eltűnnek a kommunista hatások, az épületekről pedig régi pompájukban ragyognak. Megérdemelnék.

Reklámok

Egy hozzászólás to “Gondolatok a budai várról”

  1. […] a Sziklakórház után eléggé elkalandoztam, ideje újra felvenni a fonalat. Azóta két hétvégét is Bécsben […]

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: