Bizony jó ideje már annak hogy a Mikszáth téren, napsütésben üldögélve a hazai kisüzemi sörfőzdék krémjének söreit fogyaszthattuk ,néhol panaszkodva és értetlenkedve, néhol pedig nagy megelégedéssel. A panaszkodás sem a söröknek volt köszönhető, hanem inkább annak, hogy a hiánypótló és úttörő jellegű, de semmiképpen sem nagy tömegek megmozgatására számító kezdeményezés szervezői elszámították magukat: a fesztivál különösen nagyobb promotálás ellenére is annyi embert vonzott, hogy péntek este, amikor egy öt órás Bécs-Budapest út és az estére készülvén egy óriási adag sültkrumpli elfogyasztása után végre tettre készen megérkeztünk a helyszínre, a 30 méteres sorok láttán óriásit kellett csalódnunk. Még szerencse hogy ott volt Batár és pár ismerőse a Békésszentandrási Sörfőzdéhez álló sor felénél, így legalább a sokak által legjobb magyar sörnek tartott Black Rose-t sikerült másfél óra szenvedés után megkóstolnunk. Tovább folytatni ezt értelmetlen lett volna, inkább kidöglöttünk pár sörrel a Feneketlen-tóhoz és a szombati sikeres visszatérésünkben bíztunk.
Már rögtön a déli órákban kiérkeztünk, és a békésszentandrásiaknál sört csapoló úr véleményével ellentétben nem voltak annyian mint péntek este, sőt egészen négy óráig tartható volt a helyzet, a sorok csak akkor kezdték átlépni a kritikus, elrettentő hosszúságot. Szerencsére ekkor már több sört is le tudtunk gurítani Fannival és Gergővel, és most, egy hónap távlatából igyekszem emlékeimből és a helyszínen készített jegyzetekből visszaadni amit itt tapasztaltunk. Természetesen ezzel megtörök egy hagyományt, ugyanis eddig direkt nem írtam fel a fogyasztott magyar söreimet, mert nem voltak érdemesek rá. De ezek azok.
Békésszentandrási Black Rose
– még péntek este hazánk sokak által legjobbnak tartott sörével kezdtük a sort – ha többet a hatalmas tömeg miatt nem tudunk már meginni, legalább ez legyen meg. Fantasztikus dupla bakot kaptunk, de Gergővel mégis egyet kellett értenünk abban, hogy az alkohol kikandikáló íze kicsit mégis elrontja az összképet. Persze magyar sörtől egészen eddig remélni se mertünk ilyen élményt, amit most megkaptunk.
Kissler Világos
– Szerencsére nem értek véget a jó sörök a Black Rose után, és másnapi nyitónk, a Kissler Világos fantasztikusan komlós, Pilsner Urquell szerű íze azonnal levett minket a lábunkról. A rengeteg komló egyáltalán nem volt tolakodó, sőt igazán harmonikus, simogató ízt képezett. Szinte harapni lehetett a komlót. Az erős szénsavasság is jól jött az összképhez, és a keserűség mögött némi grapefruitos karakter is befigyelt. Nálam ez lett a fesztivál legjobb hazai söre.

Jászdózsai Dupla Köles
– ez a sör sajnos nem igazolta elvárásainkat, noha a gyönyörű szín még mást engedett sejtetni, de az illat enyhe jellegtelensége, talán rozssörre hajazása után az íz volt mégis a legfurcsább. Gergő hamar megállapította, hogy műnyagszerű ízt érez, és némi kétkedés után sajnos kénytelen voltam ezt én is megerősíteni, mintha műanyagot nyalogattam volna. Sok emberrel ellentétben a dupla köles nem nyert meg minket magának.
Kaltenecker Rauchbier 13°
– végre, megittuk az első magyar füstös sörünket is! A dolog egyetlen szépséghibája, hogy a sör a határokon túl, egy rozsnyói magyar sörfőzdében készül. A korábban kipróbált rauchbierekkel összehasonlítva itt az volt a nagy különbség, hogy a füstös jelleg teljesen uralt mindent, nem jelent meg benne az Aecht Schenkerlánál vagy a 7Sternnél érzett pörkölt malátás, enyhén csokiba hajló jelleg. De nekem pont emiatt nagyon bejött, ugyanis a füstösséget erről a totalitárius oldaláról még nem volt szerencsém megismerni. Remek volt.
Békésszentandrási Meggyes Sör
– Fanni itt már talán gáznak érezte hogy nem iszik semmit, ezért hoztunk neki a békésszentandrásiaktól egy Meggyes Sört, amibe persze mi is belekóstoltunk. Fanni Márka Meggyes karaktereket vélt felfedezni, mi csak gyönyörködtünk a nyers meggy ízében, ami kellemesen üdítő volt, de már-már kicsit cukros is.
Dům Štěpán Klasicky Cesky Ležák
– és itt jött számomra az igazán nagy durranás: a cseh Dům főzde szűretlen lágerét már a feszt előtti kis kutatásom alatt kinéztem magamnak, és a kritikáknak megfelelve tényleg fantasztikus volt. Az illatából kiáradó, szűretlen sörre jellemző friss, nyers jegyek mintha valami távoli dimenzióba csábítottak volna, ahol mindent betölt a teljes, túláradó, kozmikus nyugalom amit ez a sör illatában hordoz. Nagy rajongója vagyok az ilyen söröknek, de ez még ezek közül is kiemelkedő volt, nálam ez lett a fesztivál legjobbja.

Dům Pšeničné
– a búza verziót is megkóstoltuk, és ahogy a Důmot az egekig magasztaltam az előbb, most ellenérzéseimet vagyok kénytelen leírni: már az illata rendkívül furcsa volt számomra, volt benne valami megmagyarázhatatlan összetevő, ami később a kicsit túl édes ízére is rányomta a bélyegét. Csak később, a Cseh Sörfesztiválon (poszt később) tudtam beazonosítani ezt az illatot, ahol a Primátor búzájánál újra találkoztam vele: mindkét helyen vajat éreztem, elég intenzíven, és ez teljesen elrontott számomra mindent. Nem tudom, hogy ez általában a cseh búzasörök velejáró jellemzője-e vagy csak pont ezeket sikerült kikapni. Ha valaki tudja, ossza meg velem.
Grabanc IPA
– zárásként a fesztivál egyik szervezője által készített új India Pale Ale-t kóstoltuk meg. Színe szemet gyönyörködtetően narancssárgásba hajló, íze remek, friss, gyümölcsös. Számomra leginkább az Anchor Liberty Ale-jének grapefruitos reflexű ízére emlékeztett, bár az ale sörökkel eddig elég kevés a tapasztalatom. Gergőnél ez volt a fesztivál söre, és ha jól tudom, a közönség is ezt szavazta meg végül. Öröm számomra hogy ilyen söröket sikerül itthon főzni.
Így az esemény után levonhatjuk a tanulságokat: a Főzdefeszt nagyszerű kezdeményezés, ami a kezdeti gyermekbetegségeket a jövőben minden bizonnyal kinőve végre megadhatja a hazai kisüzemi főzdéknek azt a figyelmet, amit valójában megérdemelnek. És akkor a sörfogyasztási kultúra is egyszer talán átalakul végre Magyarországon, és a minőség kerül előtérbe.