erdinger pikantus havi archívum

Vacak sörök jegyzéke

Posted in sör with tags , , , , , , , , , , , , , , on 2011. szeptember 14. by ronin926

Bármennyire is hálás feladat a sörkóstolás, amikor az ember már rengeteg márkát kipróbált, sajnos be-becsúszik egy-egy olyan is, ami után egy rövid időre abbahagyná az egészet. Első gyomorforgató élményem még a Lapin Kultához köthető, de az EFES Pilsener is jól kitolt velem a végére. Gondoltam, ezek után összegyűjtök egy csokorra valót a szar sörökből, hogy együtt ócsárolhassam őket kedvemre.

Erdinger Champ Németország – az Erdinger gyár eddig eléggé felemás teljesítménnyel örvendeztetett meg, az “alap” főzeteik annyira nem emelkedtek ki, a Pikantus viszont elég meggyőző volt. A mostani, kis üvegű, leginkább baseballmezre emlékeztető címkéjű sört mindenhol nagyon innovatívnak igyekeztek feltüntetni: ez ugyanis egy közvetlenül az üvegből is iható búzasör, sőt az egyik üveg aljával a másik tetejét is ki lehet nyitni! Már ez lehangolóan hangzik, de a java még hátra van. Pohárba kitöltve cukros illat, rossz kinézet és valami szégyenteljes íz fogadja az embert. Az árpamaláta erős sziluettje sem javít az ízen. Talán életem legrosszabb búzasöre, látatlanban talán még a Borsodi Búza is verheti.

Erdinger Champ

Corona Extra Mexikó – divatsör, partisör, de szerintem egyszerűen csak egy rakás szar. Az egésznek talán az üveg a legnagyobb erénye. A Corona Extra – vagy ahogy pár országban hívják, a Coronita – jó példa arra, hogy nincsenek született vesztesek, mindenki megtalálhatja a maga szerencséjét. Elég a vacak kukoricagrízes sört vedelő mexikói munkások “menősége” ahhoz, hogy az ott nyaraló amerikai fiatalokban megteremtse a keresletet, és indulhat is a világhódítás, a hírnév – vagy inkább a hit abban hogy ez jó – fogyasztóról fogyasztóra történő járása. De a sörről is legyen pár szó: a pohárba töltve kicsit Dreheres gríz illat száll fel, íze kicsit édeskés, de a mélypontot mégis a borzasztó utóíz jelenti. Egyszerűen szörnyű.

Ottakringer Kühles Blondes Ausztria – az Ottakringerben már jó sokszor sikerült csalódni, mégis rávettem magam egy újabb kísérletre, ugyanis itt Bécsben úgy döntik magukba a Kühles Blondest az osztrákok, mintha nem lenne holnap. Még a kis üveget is alig sikerült elfogyasztani, hihetetlen vacak íze miatt minden korty kín volt a számomra (az utóíz pedig a lassan – tényleg lassan – lecsengő fájdalom). Háborúban lehetne az ellenség megtörésére használni. A legrosszabb az egészben mégis az a pillanat volt, amikor pár nappal később egy házibuliban egy tele hűtő fogadott ebből a sörből.

Egger Märzenbier Ausztria – mindig van lejjebb. A fentebb említett buliban is volt, ugyanis az Ottakringerek kifogyása után előkerült az újabb csemege, az Egger (nyilván abban bízva hogy addigra mindenki belakott már a finom Ottakringerekből és nem érzi majd hogy ez milyen szar – vagy csak tényleg szeretik). Nem részletezem az élményt, mert szerintem minden  ezzel kapcsolatos szó leírása valahol az emberiség erőforrásainak öncélú pazarlását jelentené.

Egger Märzen

Lausitzer Schwarzes Porter Németország – végezetül egy sör a wackeni kiruccanásunkról. Az üveg alapján még jó is lehetett volna, de a kóstolás után megtörtént az velem, ami eddig még sosem: nem tudtam leküzdeni egy teljes üveggel. Porterre távolról sem hajazó, szégyenteljesen vacak, édes íze Tanci szavaival élve hullámokban támad az emberre. Amikor már azt hinnéd hogy nem lehet rosszabb ez szirupos íz, két nagy hullámban tör az újabb förtelem rád. Ez volt talán idáig a legrosszabb söröm amióta írom a blogot, méltó lezárása ennek a posztnak.

Sörrr

Posted in sör with tags , , , , , , , , , , , on 2011. március 24. by ronin926

Különösebb körítés nélkül, az újabb ötös. Vészesen közel a százhoz.

Erdinger Pikantus Németország – Igen, megvolt életem első barna búza bakja. Az Erdinger első számomra igazán jó sörét mélybarna szín, krémes, tartós világosbarna barna hab jellemzi. Hiába erős, erejét a búza selymes ízével sikerült eltűntetni, nem úgy mint például az Edelweiss Gamsbockjánál. Sőt, a búza íze és a barna sörös jelleg is kitűnően harmonizál. Alig észrevehetően szénsavassága sem válik hátrányára.

Schneider Weisse TAP7 – Unser Original Németország – a világ legrégebbi búzasörfőzdéjéből kikerült viszonylag puritán üveg először gyanakvásra késztetett, de az első korty után rá kellett jönnöm, hogy ez a sör nem véletlenül került be már többször is a Ratebeer legjobb ötven német söre közé. Színe barnás, íze a barna Franziskanerhez hasonlóan citromosabb az átlagnál. Egészen fantasztikus. A vösendorfi Intersparban sikerült beszerezni, más boltban még nem láttam. Pedig végig kellene kóstolni a többit is.

Schneider Weisse Original

Schloss Eggenberg MacQueen’s Nessie Ausztria – a Schloss Eggenberg eddig kipróbált csúcssörei mind eléggé odavertek, most sajnos viszont kicsit változott az ábra. Ez a sör is remek, de egy kategóriával lejjebb szorul, és valami hiányzik. A kuriózum megvan, a sör skót whiskymalátával készült. Az érzékszervekre gyakorolt hatás is elsőrangú, fantasztikus lágy, komlós illat, enyhén vörösbe hajló szín, és ideálisan komlós íz jellemző e sörre. A probléma viszont azzal van, hogy valamitől talán mégis kevés ez az íz, talán egy kis súly még odafért volna.

Wieselburger Stammbräu Ausztria – külsőségekre nincs panasz, az alsó-ausztriai cég ezen söre csatosüvegben, ízléses címkével érkezik. Az íz is remek, komlós, testes, amolyan finomhangolása az alap Wieselburger ízének.

Wieselburger Stammbräu

Lapin Kulta IV A Finnország – noha már régen lecsúszott ez a sör, mégis valamiért elfelejtettem írni róla. Lehet hogy azért, mert – ne szépítsünk – botrányosan szar. A nagy reményeket hatalmas pofára esés követte. A sör talán egyetlen előnye az lehetne, hogy számunkra egzotikus helyről, a sarkkör közeléből származik. És ennyi. Az íze nagyon rossz, talán a komló vibrál elég zavaróan benne, de a korábban említett proliság szinte maximumra tör itt. Miután megittam egy pohárral, még sokáig rosszul éreztem magam tőle. A messzi északon valamit csúnyán elszúrhattak.