stiegl pils havi archívum

Bullshit nélkül

Posted in sör with tags , , , , , , , , , , , , , , on 2011. május 10. by ronin926

A címmel ellentétben a postban mégis sok lett a bullshit. A cél amúgy a sörök előtti pofázás kihagyása volt, de látható módon ez sem sikerült. Három német, két osztrák és egy szlovén sör következik.

Bitburger Premium Pils Németország – a kinézete meg az egész körítés alapján igazi tömegsörnek tűnt, ezt is kaptam tőle. Világosarany szín, kellemes szénsavasság, kicsit komlós, könnyed íz, de semmi extra.

Laško Club Szlovénia – kíváncsian vettem meg még Budapesten ezt a szlovén sört, nagy reményeket nem fűztem persze hozzá. Kóstolása után a legmegdöbbentőbb az volt, hogy az amúgy is nagyon enyhe ízből szinte teljesen hiányzott a komló, inkább üdítőnek éreztem, mint sörnek. Most körülnézve a kritikák mindenhol lesújtóak, de szerintem egy próbát azért megért. A velem kóstoló két hölgynek jobban bejött az íze, és ezen elgondolkozva talán ez lehet ennek a sörnek az előnye: a karakteresebb ízre kevésbé fogékonyaknak is tudhat valamiféle élményt nyújtani, még ha az sajnos nem is a sör igazi élménye.

Paulaner Salvator Németország – a Paulaner dupla bakjának pohárba töltése után maga a csoda fogadott: az orromat megcsapó illatot talán az elsőként lejegyzett kommenttel tudnám leginkább illetni: húbazdmeg! Az íze is remek volt, kellemesen fedte a magas alkoholtartalmat, ami nálam külön pozitívum, hiszen nem szeretem, ha a sör mögül trampli módon kikandikál az alkohol. A Salvator készítése egyébként nagyon régi múltra tekint vissza, az eredetit több száz évvel ezelőtt a böjti időszak túlélésére fogyasztották a szerzetesek, és a receptje állítólag azóta se sokat változott. Nálam a böjt helyett a vizsgaidőszak túlélését segítette. Így nem volt nehéz.

Paulaner Salvator

Stiegl Pils Ausztria – egy itteni kutatás során a Stiegl lett a második helyezett a nagy osztrák gyárak között a minőségi söröket tekintve (legalábbis amit a fogyasztók minőségnek tartanak). Az első egyébként a Hirter lett. Persze azonnal megindult a fikázás, hogy a Stiegl milyen túlértékelt, jól működik a marketing gépezetük, de az igazat megvallva én eddig nem igazán csalódtam a Stiegl-ben, a hirti gyárban viszont már igen. Előbbi pilseni típusú söre is kellemesen hozza a fajta jellegzetességeit, kellemes, gyakran fogyasztható sör.

Erdinger Dunkel Németország – az első ebből a fajtából, amit nem melegen/műanyag palackból kell innom a buzi wackeni biztonsági őrök miatt. Ez az üveg még onnan lett megmentve, így legalább 2250 kilométert utazott mielőtt a poharamban kötött ki. Az Erdinger márkával kapcsolatban eddigi tapasztalataim elég vegyesek, bajor volt csoporttársam semmire se tartotta őket, mondván exportőrként korán lovagolták meg a búzasör-hullámot és emiatt sikerült nagy népszerűségre szert tenniük. A barnát nagyon enyhe illat jellemzi, és a sötét Franziskanerre kicsit hajazó, finom, citromos íze messziről veri az alap Erdingert (ami azért nem nehéz feladat). Bármikor tudnám inni.

Stiegl Weisse Ausztria – nyilván mindenki emlékszik rá, hogy a Stiegl-nek eddig is volt búzasöre, a Weizengold, így joggal merül fel a kérdés, hogy mi történt. A történet még gyanúsabbá válik, amint észreveszi az ember, hogy bizony a Weizengold eltűnt a boltok polcairól. Itt azonban mégse csak egy ügyes marketingfogásról van szó, egy kifutott és annyira nem fényes márka köztudatba visszahozásáról. Az okok sokkal mélyebbek, és jól jellemzik az itteni emberek világképét is. Az előző sörhöz ugyanis a Stieglnek német segítséget is igénybe kell vennie, az alapanyagok egy részét a határon túlról kellett beszereznie. Most ez megszűnt, és hatalmas büszkeséggel, nagy csinnadratta közepette jelentették be az új Stiegl búzát, ami már kizárólag osztrák alapanyagokból készül. A sör amúgy egész jó, a régit kilométerekkel veri, de újabb kóstolásokra lesz szükségem, hogy el tudjam dönteni, felér-e az Edelweiss szintjére (ha már Ausztriánál tartunk).

Stiegl Weisse

Reklámok