Belga sörök estje

Ez az a post, amivel már majd’ két hónapja adós vagyok, ugyanis december 23-án egy eléggé felemás este vitathatatlanul tökéletes nyitányaként Gergővel és Tancival magunkat a Belga Sörök Házára rávetve kilenc sörrel tértünk be a kollégiumba sör-kóstolni. Az elején fellépő kétségeim – miszerint egy-egy deci sör elég lesz-e a határozott vélemény megalkotásához – hamar eltűntek, az élmény pedig még mindig újrázásért kiált. Ilyen távlatból nehéz lesz felidézni a sörök által okozott összes impressziónkat, de a jegyzeteink mindenesetre segíteni fognak benne. Sorrendben haladok, ahogy akkor is, professzionalizmus nélkül, ahogy eddig is. A profi leírásokért a bolt honlapját érdemes felkeresni.

La Trappe Witte Trappist – Tanci esküdözött erre a trappisták közül egyedüliként nem belga sörfőzdére, így az este folyamán két főzetüket is kipróbáltunk. Búzájukat a jegyzetben a “gecijó” jelzővel tudtuk egyedül illetni, utóíze hosszú és kellemes volt. Ahogy egy búzánál illik.

St. Benoît Blonde – apátsági belga ale. Előző sörünkhöz képest sokkal szénsavasabb, ízre laktató. A honlapon említett narancsos reflexek is előjöttek, de erre magunktól nem figyeltünk fel.

Tripel Karmeliet – az este győztese, édeskés ízében számos fűszer kiérezhető.  Érdekessége, hogy háromféle gabonából (árpa, búza, zab) főzik. Külön pozitívum, hogy a magas, 8%-os alkoholtartalmat is elfedi az íze, ez a további sörök közül kevésnél valósult meg.

Delirium Tremens – listánkba ismertebb márkákat is igyekeztünk felvenni, így, biztos pontként került be ez a sör is. Bár ittunk már mindannyian Delirium Tremenst, most igyekeztünk teljesen az ízre koncentrálva összehasonlítani a többi belga sörrel, tényleg olyan jó-e a márka, amilyennek mondja magát. Hát szerintünk nem. Noha előtte csak három sört kóstoltunk, de itt már az első korty után enyhe kétkedés csapta fel orv fejét: ettől mégse szálltunk el. Illata édeskés, íze kevésbé, de ami fontosabb, igencsak érezni benne az alkoholt. Hát ez van, azért DT-t így is szívesen fogadok bárkitől, mert rohadt jó (csak nem annyira mint a többi).

Hoegarden Grand Cru – ez a sörünk is valamivel ismertebb márka sarjaként került be a kosarunkba, de itt sem volt előny a név: a Grand Cru sem nyűgözött minket le. Enyhe, finom búzaillata még csábítónak tűnt, de az ízében, sőt még az utóízében is túlságosan dominált az alkohol, és mi ezt nem szeretjük. Sajnos.

Westmalle Tripel – ugyan nem ez a főzet nyert, de mégis ez volt talán a legkülönlegesebb sörünk az este folyamán. Nem azért mert tripel sörről van szó, azaz háromszoros malátát főztek bele (ittunk az este folyamán quadrupelt is). Leginkább az illata miatt. Ugyanis mi a máshol említett vajas-mézes aroma helyett konkrétan húgyszagot éreztünk ki. Nem is enyhét. Így aztán az esetleges belga tréfától tartva remegő kezekkel érintettük szánkhoz a poharat, de itt már egészen más íz fogadott: valami egészen különleges, száraz jellegű íz, amiben az alkohol szinte teljesen megbújt. Fantasztikus sör.

Chimay Bleue – enyhe, fantasztikus illat, édeskés, búzaszerű íz jellemzi. Bár mindenhol az egekbe magasztalják, mi mégse találtuk a Tripel Karmelietnél vagy a Westmallénél határozottan jobbnak. Fantasztikus ez is.

La Trappe Quadrupel – nevéből adódóan ez a sör négyszeres adag malátát tartalmaz. Legmeglepőbb számunkra mégis az illata volt, amelyet leginkább a technocoléhoz tudnánk hasonlítani.

Scaldis Noël – a téli/karácsonyi jellegű címke alapján történő választás nem volt véletlen, bár a sör fogyasztása során a karácsony hangulata egyáltalán nem jött át. Sőt, inkább egyre távolabb éreztük magunkat az ünneptől, ez a sör ugyanis egyáltalán nem volt különleges. Erősnek viszont túl erős volt, ami számunkra eléggé lerontotta az ízét. Hát ennyi, nem volt túl nyerő lezárása az amúgy remek sörökkel tarkított estének.