Ízállatkert, majomház

Tovább menetelek a sörökkel. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy célom továbbra is elsősorban a saját szórakoztatásom, a megörökítése annak hogy milyen söröket próbáltam ki, és ezt megosszam azzal akit érdekel. Nem professzionális kritikákat akarok írni, ilyet hozzáértés híján amúgy se tudnék. Csak szórakoztatni.

Anchor Liberty Ale – Tanci esküdözött erre a San Francisco-i sörmárkára, és  meg is hívott egyre, így hát kíváncsian vártam a kóstolást. Illata határozottan aszalt gyümölcsösre emlékeztetett, de arra már nehezen tudtunk rájönni, hogy pontosan mi is rejtőzik az illat mögött.  Íze egészen komplex, az édesből fokozatosan kesernyésbe, grapefruitszerűbe vált. Olyan, mintha az ízállatkertben átmenne az ember a majomházon. Fantasztikus.

Stiegl Weizengold  – jó búzasör, kissé citromos aromával. Nekem az Edelweiss–Franziskaner–Weihenstephaner tengely azért jobban bejött.

Raschhofer Rauchbier – amióta hallottam a bambergi füstös sörről, mindig viszketett a tenyerem, hogy kipróbáljam valamikor. Nos, ez a márka kicsit átcseszés, mert noha szép nagy betűkkel ott van az alján hogy Deutschland, előtte kisebb betűkkel pontosítva van hogy csak a bambergi (Németország) recept alapján főzték. Persze Ausztriában. Azt hiszem ezt nevezik a fogyasztók megtévesztésének, és kezdeti rosszallásomat még tovább fokozta a rendkívül béna, akár painttel is készíthették volna címke is. Mindenesetre a kóstolás után ezt meg tudtam bocsátani. Kellemes füstöltsonkás íz, enyhe szénsavasság jellemzi, mindenképpen pozitívan csalódtam.

Puntigamer Panther – számomra az íze már túlságosan keserű, túlságosan proli volt, leginkább az alap Ottakringerhez tudnám hasonlítani. Az alap Puntigamertől eltérően nem finom. A reklám viszont az.

Zwettler Saphir – ez a zafír komlóból készült sörkülönlegesség ránézésre végre egy jó Zwettler terméknek tűnt. De ismét csalódnom kellett: bár enyhébben mint a többi eddig kóstolt Zwettlernél, de erre is jellemző az, az általam “prolinak” nevezett íz, amit ki nem állhatok. Továbbra sem sikerült jó Zwettler terméket találnom. Azt hiszem, ezután több időt fogok kivárni a következő előtt…

Random képek

Akkor az ígért random képek, szeptember óta:

1. Belső poén:

2. Ezt nem tudom mire vélni #1:

3. Ezt nem tudom mire vélni #2:

4. Meglepő. (Sajnos a megoldás egyszerű, nekünk is gyártottak ilyen kocsikat, ezért van a második helyen magyarul.)

5. Gerlish, avagy hogyan védjük nyelvünket:

6. Véletlen:

7. Nem véletlen:

8. És az utolsó, a zseniálisan bárgyú. A töke a víz alatt cirkál.

A hétvége krónikája

Végre van miről írnom, ugyanis Anikó kedden öt napra kijött hozzám, és bár a hétköznapokon nem volt lehetőségünk nagy programokat csinálni (a szerda-csütörtök felét, a péntek egészét elvette az egyetem, sőt emellett még tanulni is kellett), hétvégére mégis jutott pár dolog.

Még pénteken sikerült végre megnéznünk belülről is a Karlskirchét, és megérte a rá kiadott 10 eurót. Maga a templom is fantasztikusan néz ki, a belsejében ráadásul helyett kapott egy lift + lépcső platform is (kb. 30+30 méter), amivel egészen a kupola freskóiig eljuthattunk és testközelből nézhettük meg őket. A kupola tetején pedig van még egy kisebb kiemelkedés is (nem tudom erre a szakszót, építész trollkodás nem ér), ahonnan körpanorámában lehet megtekinteni a várost. Pazar lenne, ha nem lenne az amúgy is vastag üveg mögött még egy rács is, ami teljesen elcseszi a kilátást. A pénzdobálgatást meg betiltanám. Jópofa dolog, hogy a lépcső legtetejéről a csak egy méterre lévő ablakpárkányra dobálják a turisták a pénzt, de ahogy látható volt elég sokan egyszerűen túl bénák ahhoz hogy odataláljanak, és bár kicsi az esélye, de ha egy százforintos tömegű érme utat talál magának lefelé olyan 60 méter magasságból, szerintem simán agyonvághat valakit.

Szombat reggel kivágódtunk a Donauzentrumba, és a tömeg láttán azt hiszem, ezentúl hétköznap fogok oda járni. Sapkát kerestünk, mivel múltkor eléggé elcseszett módon sikerült fent hagynom a békávén (ahogy ma a kesztyűimet az ÖBB-n, csak hogy mindenkinek jusson belőlem…), de végül csak tányér-mélytányér-kistányér-müzlistányér étkészletet vettünk. Ideje volt, narancssárga műanyagtányérból enni öt hónap után már elég lehangoló tud lenni. Hatalmasat néztem, ugyanis kiderült, hogy az “akciós” felirattal hirdetett hatos csomag narancslé csak kuponnal együtt akciós, a pénztáros pedig – az otthon megszokott – jó anyánkba történő elküldés helyett egyszerűen keresett nekünk egy kupont a korábban leadottakból és lehúzta a vonalkódját.

A vásárlás után eléggé bepunnyadtunk, de mégis a belváros felé vettük az irányt, ugyanis előző héten megbeszéltem Rainerrel, hogy mindenképpen csinálunk valamit a hétvégén. Nos, a Josefstädter Straße-i metrómegálló alatt található Chelsea nevű helyen kezdtük az estét. A hely szó szerint a sínek alatt van, itt ugyanis pár megállón keresztül felüljárón közlekedik a metró, a pályát tartó boltívek alatt pedig különböző klubok és kocsmák kaptak helyet. Elég extrém, nekem már emiatt megérte eljönnöm aznap este. A Chelsea sajátsága ezenkívül, hogy egyszer még Johnny Depp zenekara is fellépett itt, persze amikor még senki volt. Megittuk az általános három és fél eurós sörünket, majd nekem egy ATM-et kellett volna keresnem, mutattam is hogy melyik utcában van, meg hogy ott van az Erste Bank logója, de felvilágosítottak, hogy ott úgyse lehet bank, hiába, egy osztrákkal nem vitázhatok

Amúgy ez elég általános dolog, noha neked van igazad, de az itt élők mindent jobban tudnak, naná. És hiába tudsz valamennyire németül, még a legegyszerűbb dolgokat is gondosan lefordítják, úgyse értheted. Persze nagyon készségesen kaptam kölcsön pénzt az estére, szóval egy rossz szavam se lehet.

Ezután a Loft nevű helyre mentünk, ahol Rainer egyik haverja szolgáltatta a felső szinten a zenét, így négyből hárman ingyen bemehettünk, és csak egy ember jegyét kellett összedobnunk (ami viszont 11 euró volt, tehát így is elég szívbemarkoló volt a dolog). A hely valahol a gyík és a szar között volt, fent ahol a srác játszott szinte alig volt pár ember, ők is folyamatosan szivárogtak el, lent viszont állítólag “megőrültek”. Nos én nem őrültem meg, kifejezetten nehezen tudtam ébren tartani magam, az ilyen (veszünk egy alap témát és minden négy ismétlésben megváltoztatunk valamit) zenére táncolás különben sem az én műfajom. Szerencsére Anikó nagyon megértő volt, és így egy körül hazafelé vehettük az irányt. Kicsit bosszantott, hogy  csak három sört ittunk együtt meg, és csak két darab negyed-belépőt kellett kifizetnünk, de így is majdnem ötezer forintot eltapsoltunk egy olyan estéért, ami még nem is volt olyan különösen jó. Ennyiből háromszor körbetáncolnám az Excelsiort, ha értitek.

A plázában amúgy találtunk még pár érdekes dolgot, ezeket lefényképeztem és majd egy külön postban pakolom mindjárt fel a többivel együtt. Viszont előtte lefagyasztom a kb. fél kiló fasírtot amit a délelőtt készítettünk, hát igen, van barátnő, van normális kaja is. :)

Vegyes témák, vegyes gondolatok

A szünet vége óta nem sok dolog történt velem, ezért nem jöttek az önéletrajzi ihletettségű postok. A mókuskerék drámaian újraindult, szerencsére úgy tűnik, ebben a trimeszterben kevesebb házink van, és ami a legfontosabb: nem kell együtt megoldani/beadni ezeket, így minden nap korán le tudok lépni.
Közben Gergő és Tanci mellett itt járt a Nile/Melechesh/Dew-Scented turné is, erről szokásomhoz híven majd egy külön postban írok. A program részben a megszokott volt, ha új látogatóm jön, általában egy közepesen hosszú séta keretében végigjárjuk a Schwedenplatz-Hofburg útvonalat városnézésként. Ez most is megvolt, de emellett kimentünk még a város kolihoz képest kb. átellenes végén lévő, az újonnan megtoldott kettes metróvonal végállomásán is túl található Bierereiba. A látogatás után már értem, hogy az árak miért nem voltak kiírva a honlapon. Én elsősorban német sörkülönlegességeket vettem, ezek voltak még talán a legolcsóbbak két és fél, három euró körüli átlagáron, az amerikai és a belga sörökért viszont általában négy eurónál is többet kértek. A pofátlanság legteteje volt, hogy az Intersparban egy-másfél euróért beszerezhető italokat is képesek voltak dupla áron kirakni a polcra. Hát ez van. Amúgy a hely nagyon szimpatikus, az eladó békén hagyott, nem kezdődött el a szokásos segíthetek-bármit elmagyarázok-biztosan nincs kérdése végeláthatatlan ciklus. Nem szeretem, ha egy boltban rögtön letámadnak hogy mégis mit akarok, mit keresek én itt, inkább hagyjanak békén, majd én odamegyek ha akarok valamit.

Mostanában megérlelődött bennem a gondolat, hogy ideje lenne vennem magamnak valamit, de sohasem jutok el odáig. Könyvek közül például Robert Sedlaczek – Das österreichische Deutsch című munkájával szemezgetek. A Thaliában egyébként is tele van egy egész polc német-osztrák szótárakkal és “hogy mondják  Bécsben/Stájerországban/stb” könyvekkel, ebben viszont egész izgalmas stílusban vannak leírva – elsősorban példákon keresztül – a nyelvi különbségek. Itt van is egy érdekes kis összefoglaló erről, az alján egy valagnyi szókincsbeli különbséggel. Félelmetes.

Ha már a nyelveknél tartunk, pár – szubjektív gondolatokkal jelentősen átitatott – megfigyelés is feljött most bennem.  Nagyon érdekes volt látni, hogy legalább öt-hat féle, kifejezetten németeknek szóló, az itteni top kiadók által (Hueber,  Langenscheidt, stb.) kiadott magyar nyelvkönyvet is kapni lehet. És a magyarul tanulás nem tűnik néhány ember hóbortjának. A minap a földalattin a brigittenaui Volkshochschule kurzusajánlatait böngésztem, és a többi peremnyelvtől – amiből általában csupán 1-2 kurzus indul -, a magyar nyelvnél legalább tízet láttam.  Másik elég meglepő dolog, hogy bár mindig is sejtettem, hogy rengeteg magyar származású ember él itt Ausztriában (Őrvidék idecsatolása, közös történelem, főnemesség egy részének ideköltözése, stb.), de most  már annyi magyar névvel találkozom itt-ott, hogy az egészen durva. Emellett persze az osztrákok nem igazán hasonlítanak a magyarokra a több száz együtt töltött év ellenére sem. Kérem ezzel kapcsolatban nem trollkodni, értelmes gondolatok persze jöhetnek, de ne magyarázza senki se meg azt, amit nem kell. Amúgy is örömmel tölt el, hogy a sok szubjektív (elsősorban sörös) post ellenére nem érte trolltámadás a blogot. Remélem ez sokáig így marad.

Van egy határ…

Nehéz döntésre szántam el magam, de úgy érzem, hogy csak az eredeti sörökről van értelme véleményt mondani, az utángyártott szarokról nem. A határ két oldalán kapható Gösser Bock márka esetében még durvább a helyzet, teljesen más termékekről van szó (leszámítva hogy mindkettő sör, haha). Vagy vehetjük példaként a Magyarországon kapható, Borsodban és Sopronban kotyvasztott szarokat, a Heineken és Beck’s néven futó szörnyetegeket, amik még messziről is alig hasonlítanak az eredetire, és jó pár márka esetén még a jól ismert és gyűlölt kukoricagrízt is belenyomják.

Ezért töröltem az olyan söröket amiket licensz alapján gyártottak valahol az eredeti főzési helyüktől messze. Ez végül csak három sört érintett, de úgy érzem, így hiteles egyedül a véleményalkotás.

Itt kell a címet megadni

Köszönöm WordPress, de nem tudok már új címet kitalálni a sörökhöz, úgyhogy ez van. A legutóbb ígértekkel ellentétben csak nem tudtam megállni, hogy ne próbáljak ki új söröket az elmúlt napokban. Ebben leginkább a szombati majdnem excelsiorozás játszott közbe, ami mellesleg nagyon jól sikerült annak ellenére is hogy az én körmeim megúszták. Szerencsére a torokgyulladásom még nem jött vissza. De következzenek most a sörök.

Schloss Eggenberg Festbock – sűrű, tartós hab, savanykás illat, mélyarany szín jellemzi. Íze édeskés, remek. Azt hiszem számomra ezzel már vitathatatlanul a Schloss Eggenberg a legjobb osztrák sörfőzde.

Flensburger Gold  – a Flensburgertől talán még jobban féltem, mint az előzőtől, mivel utolsó emlékeim nem voltak túl rózsásak: korábban Wackenben volt szerencsém ehhez a márkához, és akkor nem ízlet. Azóta viszont valami történt, hiszen most remek,  komlós, testes de mégis kellemesen frissítő sörként égett bele a tudatomba.

Flensburger Weizen  – talán amit leginkább érdemes erről a sörről megjegyezni az az, hogy mivel a Flensburger északi márka (Flensburg a német-dán határon fekvő kikötőváros), ezért egyáltalán nem meglepő hogy a búzasörük is más jellegű mint a dél- és közép-németországi könnyedebb búzasörök. De ez jó. Úgy érzem, hogy régen sikerült alaposan félreismernem ezt a márkát, és köszönet illeti Gergőt, amiért ellenkezésem ellenére mégis megvettük ezt a két sört.

Franziskaner Hefe-Weissbier Dunkel   – szerintem nem kell sokat írnom erről a sörről, úgyis mindenki tudja hogy az egyik legjobb búzasörről van szó. Legfeljebb az igen erősen citromos ízét emelném ki, de ez nem von le az összképből semmit se, sőt.

Estrella Damm – amikor megláttam ezt a katalán sört a bolt polcán, nem volt kérdés hogy megveszem-e. Még sose ittam katalán (de még spanyol) sört sem, és ráadásul a kedvenc csapatom egyik szponzora is. (Természetesen nem az elmúlt öt éve kezdtem a Barcelonának drukkolni mint a legtöbb csicska teszi azt.) Bár intő jelnek tűnt az összetevők között a kukorica és a rizs szereplése, az összkép mégis nagyon jó volt. Nagyon ízlett, kellemes enyhe pilsner. Ugyan erősen szimpatizálok a katalán néppel, mégis a jelenlegi politikai helyzet miatt a spanyol zászlót vagyok kénytelen kitenni a precizitás megőrzéséhez.

A szünet vége

A szilveszternél hagytam abba a legutóbb. Nos, délután két Neujahrsmarktot látogattunk végig. A schönbrunni szinte teljesen a karácsonyi vásár folytatása volt, szerintem nagyrészt arra is volt hivatott, hogy azokat a portékákat is rá tudják végre sózni valakire, ami korábbról megmaradt. Ennek megfelelően több napig, kora délutántól kora estig tartottak nyitva, szerintem kevés sikerrel.

A másik, a városháza előtti, inkább egy nagy, városi szilveszteri bulira hajazott. Hatalmas színpadon ment a zene, a vásár kb. a Christkindlmarkténak a harmada volt és a bódék felében ételeket a másikban pedig leginkább szilveszteri témájú, létfontosságú dolgokat lehetett kapni (malacos baseball sapka, stb.). Mivel mindent összevetve egyszeri körüljárásnál nem ért többet a hely, hazafelé vettük az irányt.

A kollégiumban, kettesben vártuk az újévet. Mivel nem igazán szeretem a képmutató szilveszteri bulikat, az erőltetett jókedvet, a “ma mindenkinek be kell rúgnia” elvárást, ezért ésszerűnek tűnt egy kicsit meghittebben eltölteni ezt az estét. Az épület tizedik emeletén lakom, északnyugati félpanoráma van az ablakomból, így éjfélkor lenyűgöző volt a látvány: körülbelül húsz helyről lőtték a tüzijátékokat, köztük a Kahlenberg és a Leopoldsberg tetejéről is, de valakik még a heiligenstadti híd lábához is kimentek pár rakétát fellőni. Mintegy háromnegyed óráig tartott a cucc, tényleg lélegzetelállító volt…

Szilveszter után a szünet maradék részét Budapesten csesztem el. Tényleg elcseszés volt, szinte azonnal sikerült ugyanis lebetegedtem és az egész hetem a nyamvadtság jegyében telt el, és noha a betegség elmúlt, a nyamvadtság azóta is megmaradt.

Visszafelé még sikerült eltévednie az Orangeways buszának is, hiába, van még hová süllyedni. A mókuskerék közben pedig újraindult. Lassan, de csontig hatoló nyikorgással…

Jubilálok

Lassan beérem magam, még 14 sörös elmaradásban vagyok, viszont az állandósult torok- és mandulagyulladásaim miatt két hetes kényszerszabadságra mentem, legalábbis ami a söröket illeti. Tartózkodnom kell a hideg italoktól (jó, trappistasör azért még beférhetne így is). A következő adag, amellyel lezárom az első ötven, kiköltözésem óta elfogyasztott sört:

Apostelbräu Dinkel-Bier – tönkölybúza sörről eddig nem hallottam (ahogy utánanéztem nincs is túl sok hely ahol ilyet főznének), most íme itt van. Íze csak közepesen emlékeztet a többi búzasör alap karakterére, van benne valami fura (nyilván a tönköly alapanyagból eredő) különlegesen markáns utóíz, ami nekem nagyon bejött.

Edelweiss Kristallklar  – ezzel a sörrel végre kivégeztem a teljes Edelweiss termékcsaládot. Szűrt voltából adódó áttetsző színe illetve kevésbé búzás íze számomra ezt teszi a legkevésbé kedvelt Edelweiss termékké (ami továbbra se jelent szart persze).

Stiegl Original Stieglbock   – ezt a bak sörspecialitást augusztusban főzik le majd három hónapos érlelés után kerül a boltok polcaira. Íze állítólag minden évben kicsit más, de az idei alapján sose lehet annyira rossz.

Schwechater Zwickl  – ez is egy sörkülönlegesség, a főzés után mintegy tíz hétig jó csak. Ezt a sörfajtát Kellerbiernek vagy Zwickelbiernek nevezik, pasztőrizálás és szűrés nélkül főzik. Íze radleresen enyhe, összességében jó.

Budweiser 1795 Dark  – a név kicsit megkavaró, első ránézésre én is azt hittem, hogy a Budvar gyár egy újabb termékéről van szó. Nos, ez egy másik, jóval kisebb főzde České Budějovicéből. Sötét lagere kellemesen karamellás és kávéra is hajazó karakterrel rendelkezik, remek utóízzel.

Egy kissé megkésett beszámoló – Rape the Escape Vol. III., első nap

Rompeprop, Gut, Satan’s Revenge on Mankind, Taxidermist, Desiccated, Rubufaso Mukufo, Destination Void, Noisebazooka @ Escape Metalcorner

Erre a koncertre eredetileg (anyagi okokból) el sem akartam menni, de az egyik csoporttársam (Rainer) végül annyit győzködött, hogy nézzem meg a régi zenekarának utolsó utáni koncertjét, hogy muszáj volt beadnom a derekamat. Persze a nagyobbik ok a Rompeprop fellépése volt, és az, hogy a tavaszi budapesti Mincing Fury óta nem voltam igazi goregrind bulin.

Az Escape Metalcorner még mindig nem a legjobb hely, de ez a karácsonyi cucc mégis elég  színvonalasra sikerült. A jegy beváltásakor ajándék Escape-es mikulássapkával is kedveskedtek, a besejében mindenféle édesség volt és egy feleskupon, távozáskor pedig ajándék kis üveg Jägereket nyomtak a kezünkbe.

A rengeteg zenekar ellenére végül mindössze hármat sikerült látni. A fent említett helyi Desiccated amolyan kicsit technikásabb brutal death-ben utazik, ezzel enyhén kilógva a többi fellépő közül. Sajnos a koncertjük értkékéből (noha a zene egész jó volt) a beleélés teljes hiánya mégis jócskán levett. Ezt a csoporttársam is elismerte és azzal indokolta, hogy ezt a bulit már tényleg csak a pénz miatt vállalták el.

A koncert után nemsokára elindult az énekes másik zenekara a Taxidermist névre hallgató szörnyedvény, ez már teljesen egy grindcore bulihoz illő volt, sokkal könnyebben fogyasztható és a részeg helyiek számára is nyilván ezért jobban bejövős.

Mindenesetre kellemesen elsörözgettünk alatta, majd bevágódtunk a backstage-be, ahol telezabáltuk magunkat a kikészített meleg ételből és szendvicsekből. Sajnos a Desiccatednek fenntartott sörökből már nem maradt, és miután a zenekar tagjai elmentek, minket is kedvesen kipateroltak onnan. (Jellemző hogy még az ételt is magammal vihettem.)

Ezután Rainer elhúzott valami házibuliba, és mivel amúgy is arról lehetett hallani, hogy a három főbb fellépőből kettő elakadt valahol az utakon, ezért úgy döntöttem, a Rompepropig átugrom az irodába és ott cseszem el az időt. Jól döntöttem, mivel mint később kiderült, a Satan’s Revenge on Mankind elakadt Prága környékén a hóban, a német Gut pedig balesetet szenvedett (vagy fordítva), így nem maradtam le semmiről.

A Rompepropnak meggyűlt a baja a technikával, a hangszereket még egész könnyen be tudták hangolni, de az énekes hangját effektező pitch shifter beállítása sehogy sem ment. Úgy harminc percnyi szenvedés után végül ez is sikerült,  és a kultikus intro berakásával (amit fentebb én is megtettem) elkezdődhetett a grindcore móka. Az elején stílusosan bocsánatot kértek a művér hiányáért, aztán végre felhangoztak az olyan klasszikusok mint az Embryoyo vagy a Swimming In Neanderthalers. Az osztrák közönség is vette a lapot, izmos circle pit és pogó mellett egy arc még a plafonon lévő csövekre is felkapaszkodott crowdsurfing közben. Sajnos személyes kedvencem, a Babyshitter végül kimaradt, de így is elégedetten indulhattam haza a koncert végén.

2010 számokban

A wordpress.com újévi üdvözletével jött egy jó adag kivonatolt statisztika is a blogról, és mivel a levélben kedvesen felajánlották hogy egy klikkel kiposztolhatom, meg is teszem. Van néhány meglepő dolog, főleg a keresőstatisztikáknál. Hála a WordPress nagy pagerankjének a Google keresőben sokszor igen előkelő helyeken jövök elő. Fantasztikus (és szívemet igencsak melengető) antireklámot jelenthet például a “saturn ausztria” keresésnél második helyen előjövő Soha többé Saturn poszt. Meg jött találat a “szar az élet” keresésről is… Na de megint sok a duma, jöjjenek a statisztikák.

—

The stats helper monkeys at WordPress.com mulled over how this blog did in 2010, and here’s a high level summary of its overall blog health:

The Blog-Health-o-Meter™ reads Wow.

Crunchy numbers

A Boeing 747-400 passenger jet can hold 416 passengers. This blog was viewed about 2,500 times in 2010. That’s about 6 full 747s.

 

In 2010, there were 49 new posts, not bad for the first year! There were 52 pictures uploaded, taking up a total of 9mb. That’s about 4 pictures per month.

The busiest day of the year was October 3rd with 83 views. The most popular post that day was És mit szólsz ahhoz, ha megölnélek téged, te kis majom?

Where did they come from?

The top referring sites in 2010 were facebook.com, hetszunyu.wordpress.com, hu.wordpress.com, financialstuff.co.cc, and anarticleaday.biz.

Some visitors came searching, mostly for pesthidegkút, saturn ausztria, ausztria saturn, szar az élet, and schönbrunni labirintus.

Attractions in 2010

These are the posts and pages that got the most views in 2010.

1

És mit szólsz ahhoz, ha megölnélek téged, te kis majom? October 2010
5 comments

2

Bevezető August 2010
8 comments

3

Soha többé Saturn September 2010
1 comment

4

Szar az élet. Vagy mégsem? Shining a Szenében November 2010
2 comments

5

Egy megfontolandó alternatíva October 2010
5 comments