Sörökről, újra

Nem, annak hogy két és fél hónap után sörökkel töröm meg a csendet nem a lelki szegénység az oka, hanem a lustaság és a végkimerülés közeli állapot. Karácsonykor megpróbálom megfelelően visszazabálni magam az életbe, hogy utána magamról is írhassak. Most a sörök.

Carlsberg Sort Guld  – Wackenben minden északi ilyet iszik, reméltem hogy nem ok nélkül. A doboz igen megnyerő, a fekete dizájn telitalálat. Sajnos már itt gyanakvást keltően megy az önreklámozás – uncompromising quality – exclusive aromatic hops. Hmm… A fekete doboz alapján barna sörre számítottam, ehelyett egy borostyánszínű, édeskés illatú folyadék fogadott. Határozottan proli ízében az édes és a keserű a lehető legkellemetlenebb módon váltakozik, a komló is csak pocsékságával tűnik ki. Csalódás, de ingyen megérte a tapasztalatot.

Erdinger Urweisse  – hát igen, egy újabb Erdinger, mintha nem ért volna eddig elég rossz élmény a főzdével kapcsolatban. “Vedd meg, ez talán más, igényesebbnek tűnik, tipikus bajor üvegben, naa, vedd le már a polcról!” Az Erdingerrel kapcsolatban azt hiszem soha többet nem hallgatok erre a hangra. Nem akarok szemét lenni, de ha ennek a sörnek a receptje az Erdinger gyár alapításáig visszavezethető, akkor ebben én csak arra látok bizonyítékot hogy az erdingi főzdében már akkor se nagyon tudták hogyan kell jó búzasört főzni. A sör kiöntése után azonnal feltűnt a hab hiánya, és noha a mély, narancs jegyekbe hajló szín, és a fantasztikus, citrusos illat valami nagy dolgot jelzett előre, a rendkívül vizes, citromos íz hamar elrontott mindent. Sajnálom.

Riedenburger Historisches Emmer Bier    – a tavalyi Biererei-os bevásárlás abszolút telitalálat volt, ez az utolsó megmaradt üveg is páratlan élményt jelentett. A Riedenburger élen jár az egzotikus gabonafajtákból készült sörök főzésében.  Jelenlegit tönkéből készül, mélybarna szín, pörkölt maláta illat és citrusos aromák jellemzik. Íze legjobban a búzáéra hajaz, de mégis más. Remek sör, következő célpontom az alakorból készült lesz.

König Ludwig Weissbier Hell  – ez a sör képes egy egész napot feldobni, az egyik legjobb búzasör amit ittam. Gyönyörű, csodába illő szűretlen színével, tökéletes illatával azonnal elbűvöli az embert. Kicsit más mint a megszokott top búzasörök, íze szénsavasabb, alkoholtartalma enyhén magasabb, de jól leplezett. Csodás.

Altenmünster Brauer Bier  – Számomra nem igazán érthető, miért kapott ez a sör a Ratebeer-en olyan rossz kritikákat. Már a külcsín is csodás, a sör gyönyörű, dombormintás csatos üvegbe bújtatták. Illatában a komló azonnal messzire repít, íze nyers jellegű íz, fűszeres, ami egyszerre selymes, rejtélyes, összetett, de mégis harmonikus. Még ilyet!

Wacken sörös szemmel

Az idei Wackenre azzal a nem titkolt (sőt inkább élénken hangoztatott) céllal mentem ki, hogy az autentikus észak-német környezetben megpróbáljak minél több sört bezsákolni. Sajnos a tervezett “sporttáskányi sör haza” akció meghiúsult a szervezők retek hozzáállása miatt (megint nem lehetett üveget bevinni a kempingbe, így nem tudtam volna hol tartani őket, a hazainduláskor meg már zárva volt minden), de a reggeli szupermarketes mókák így is rendesen hozzájárultak a sikerhez. Egészen meglepő, hogy noha minden reggel fél órán át söröket hűtöttünk a mélyhűtött áruk között, öt percenként ellenőrizve a hőfokot, egyszer sem buktunk le. Na de jöjjenek a kipróbált sörök, amennyire lehet, kronologikus sorrendben.

Bernard Sváteční Ležák  – a cseh benzinkutaknál megéri sört venni, annak ellenére is, hogy teljesen hasraütésszerűen váltják az eurót. Ezért a sörért 1,9 eurót fizettem, a következő Staropramenért egy másik kútnál – hiába került cseh koronában csak egy kicsivel kevesebbe – 0,9-et. Nem baj, nyaraló nem foglalkozik ilyenekkel. A csatos üveget kibontva kellemes aroma szállt fel, remek. A sör íze elég erősen komlós, még a pilzeni sörök közül is kiemelkedik. Mégis megőriz valami lágyságot magában, kellemes útitárs. Összességében kitűnő sör volt, de a később bemutatandó – cseh sörfesztiválon kipróbált – szűretlen Bernardot nem tudta megverni. Csak találnám már meg a jegyzeteimet…

Staropramen 11° Jedenáctka  – a Staropramen tavaly dobta piacra ezt a karamellmalátával készült sört. Kóstolás után az elején még sima világos láger íz fogadja az embert, később elő-elő bújik valami pörkölt malátás jelleg, egyre intenzívebben, de végig a háttérben maradva. Kellemes élmény volt, többre nem is számítottam.

Dithmarscher Dunkel  – korábban már volt szerencsém ezen észak-német családi sörfőzde söreit kipróbálni, de erősen megkopott emlékeim újrázásért könyörögtek. Söreikre a komló-központúság a leginkább megfelelő jelző, valóban, a Flensburgerhez hasonló ízvilággal rukkolnak elő, csak még egy kicsit keményebben, ami nekem nagyon bejön. Mivel nem vagyok szakértő, ezért csak tippelni tudok, hogy Észak-Németországban valami egyedi komlófajtát használnak ami ilyen söröket eredményez.

Dithmarscher Urtyp  – az Urtyp is ugyanazokat a lehengerlő komlós jegyeket hozza, mint a barna változat, talán kicsit szénsavasabban és erősebb ízvilággal. Nem igazán értem az ezeket a söröket érő negatív kritikákat (például a ratebeeren), nekem – és a velem kóstolóknak – tényleg élményt jelentettek. Persze ez legalább annyira szubjektív dolog mint filmekről vagy zenéről beszélni, ezért nem is érint igazán meg ha az emberek nagy része másként vélekedik. Szerencsére jelen esetben nem vagyok egyedül, ahogy látom, a Dithmarschernek még rajongói klubja is van.

Einbecker Ur-Bock Dunkel  – az üveget kézbe véve rögtön propaganda fogad – “a baksör szülőhazájából”. Nálam ez ellentétes hatást keltett, magasabbra helyezte az elvárásaimat. Szerencsére a sörre így sem tudok rosszat mondani, kitűnő, friss és robusztus de mégis simogató íze  hamar levett a lábamról.

5,0 Original Pils  – ha egy sör az alkoholtartalmat előtérbe helyezve próbálja eladni magát, ott már nagy baj lehet. És valóban. Jó taktika, ha színvonaltalan tömegsört akarunk a piacra dobni (és valóban, a fesztiválon kb. minden harmadik ember ilyet ivott). Íze is ennek megfelelő, néha inkább zavaróba átcsapó. Ha a részegedés a cél, akkor megfelelő ital, ha az ízére is oda akar figyelni az ember, akkor viszont kellemetlen csalódás éri.

Duckstein Original    – az előző sörrel szemben itt minden a minőségre volt kihegyezve. Bükkfás érlelés, a sörfőzőmester tökéletes minőséget igazoló aláírása az amúgy gyönyörű palack nyakán, propagandaszöveg. A sör  igazi altbier, mint a korábban kipróbált Diebels. Íze kiegyensúlyozott, kellemes, inkább malátás, enyhe pörkölt és talán csipetnyi füstös jelleggel.

Paulaner Hefeweissbier Dunkel  – barna búza Paulanert itt még sehol nem láttam, így rögtön a mélyhűtőpultba került ez is. Úgy tűnik, a Paulaner nem tud rossz sört alkotni, barna búzájuk is a tökéletességről alkotott fogalmaimat igyekezett újradefiniálni. Leginkább citrusos aromákat sikerült kiéreznem (a többi barna búzához hasonlóan), és maga az íz annyira meggyőző volt, hogy ez a sör nálam legalább egy szintre került a többi remek barna búzával (Weihenstephaner Dunkel, Franziskaner Dunkel). Remélem itt is találok egy helyet, ahol elérhető áron hozzá lehet jutni.

Dithmarscher Pilsner  – ez a változat talán egy kicsit jellegtelenebb volt, mint az előző két Dithmarscher termék (a komló íze se volt olyan áttörő), de a wackeni játszótér padján punnyadva így is kellemes színt vitt a napomba. (Vajon a gyerekek a fesztivál alatt el vannak tiltva a játszótértől?)

Beck’s Gold  – kellemes levezető sör volt ez a hazaúton, az alap Beck’s-nél talán egy kicsit jobb ízvilággal, de kiugróan nagy különbséget nem éreztem köztük.

Krombacher Pils – a hazaút másik söre szintén nem rejtett magában nagy meglepetéseket, kellemes, szinte mindig fogyasztható pilzeni. Semmi különös.

A wackenbeli sörökből folytatás következik, mivel az utolsó reggel két vödörnyi, kempingben hagyott, tökéletes állapotú sörkollekciót  (belga, dán, német, stb. sörökkel) sikerült összeszednem. Muhaha.

Vacak sörök jegyzéke

Bármennyire is hálás feladat a sörkóstolás, amikor az ember már rengeteg márkát kipróbált, sajnos be-becsúszik egy-egy olyan is, ami után egy rövid időre abbahagyná az egészet. Első gyomorforgató élményem még a Lapin Kultához köthető, de az EFES Pilsener is jól kitolt velem a végére. Gondoltam, ezek után összegyűjtök egy csokorra valót a szar sörökből, hogy együtt ócsárolhassam őket kedvemre.

Erdinger Champ  – az Erdinger gyár eddig eléggé felemás teljesítménnyel örvendeztetett meg, az “alap” főzeteik annyira nem emelkedtek ki, a Pikantus viszont elég meggyőző volt. A mostani, kis üvegű, leginkább baseballmezre emlékeztető címkéjű sört mindenhol nagyon innovatívnak igyekeztek feltüntetni: ez ugyanis egy közvetlenül az üvegből is iható búzasör, sőt az egyik üveg aljával a másik tetejét is ki lehet nyitni! Már ez lehangolóan hangzik, de a java még hátra van. Pohárba kitöltve cukros illat, rossz kinézet és valami szégyenteljes íz fogadja az embert. Az árpamaláta erős sziluettje sem javít az ízen. Talán életem legrosszabb búzasöre, látatlanban talán még a Borsodi Búza is verheti.

Corona Extra  – divatsör, partisör, de szerintem egyszerűen csak egy rakás szar. Az egésznek talán az üveg a legnagyobb erénye. A Corona Extra – vagy ahogy pár országban hívják, a Coronita – jó példa arra, hogy nincsenek született vesztesek, mindenki megtalálhatja a maga szerencséjét. Elég a vacak kukoricagrízes sört vedelő mexikói munkások “menősége” ahhoz, hogy az ott nyaraló amerikai fiatalokban megteremtse a keresletet, és indulhat is a világhódítás, a hírnév – vagy inkább a hit abban hogy ez jó – fogyasztóról fogyasztóra történő járása. De a sörről is legyen pár szó: a pohárba töltve kicsit Dreheres gríz illat száll fel, íze kicsit édeskés, de a mélypontot mégis a borzasztó utóíz jelenti. Egyszerűen szörnyű.

Ottakringer Kühles Blondes  – az Ottakringerben már jó sokszor sikerült csalódni, mégis rávettem magam egy újabb kísérletre, ugyanis itt Bécsben úgy döntik magukba a Kühles Blondest az osztrákok, mintha nem lenne holnap. Még a kis üveget is alig sikerült elfogyasztani, hihetetlen vacak íze miatt minden korty kín volt a számomra (az utóíz pedig a lassan – tényleg lassan – lecsengő fájdalom). Háborúban lehetne az ellenség megtörésére használni. A legrosszabb az egészben mégis az a pillanat volt, amikor pár nappal később egy házibuliban egy tele hűtő fogadott ebből a sörből.

Egger Märzenbier  – mindig van lejjebb. A fentebb említett buliban is volt, ugyanis az Ottakringerek kifogyása után előkerült az újabb csemege, az Egger (nyilván abban bízva hogy addigra mindenki belakott már a finom Ottakringerekből és nem érzi majd hogy ez milyen szar – vagy csak tényleg szeretik). Nem részletezem az élményt, mert szerintem minden  ezzel kapcsolatos szó leírása valahol az emberiség erőforrásainak öncélú pazarlását jelentené.

Lausitzer Schwarzes Porter  – végezetül egy sör a wackeni kiruccanásunkról. Az üveg alapján még jó is lehetett volna, de a kóstolás után megtörtént az velem, ami eddig még sosem: nem tudtam leküzdeni egy teljes üveggel. Porterre távolról sem hajazó, szégyenteljesen vacak, édes íze Tanci szavaival élve hullámokban támad az emberre. Amikor már azt hinnéd hogy nem lehet rosszabb ez szirupos íz, két nagy hullámban tör az újabb förtelem rád. Ez volt talán idáig a legrosszabb söröm amióta írom a blogot, méltó lezárása ennek a posztnak.

Kedves Naplóm!

Másfél hónap szünet után újra visszatérek a blogíráshoz, bár az elkövetkezendő pár hétben se fogok tudni gyakran írni. Túl vagyunk egy elég mozgalmas nyáron, nagy szívfájdalmam hogy egy délutánig nem tudtam nyugodtan semmittenni. Anikó sikeresen ideköltözött, a munka is úton van. Sikerült kiszabadulni végre a kollégiumból (így utólag kijelenthetem hogy néhány dologtól eltekintve szar volt ott élni, de persze ez az én egyéni problémám). Még a pakisztáni lakók utáni – egyhuzamban négy napig tartó – lakástakarítás is megérte. Wackenben kieresztettük a gőzt, esküvőn tanúskodtunk, hússzor fordultunk a koli és az új lakás között, megtettem az első lépéseket a súlyfeleslegem leadása felé. Ennyi fért négy hétbe.

A lakás elég jó, talán a legolcsóbbak egyike Bécsben, de ennek ellenére messze kielégíti minden igényünket. Újonnan felépült környéken, de mégis közel a városközponthoz, jó sportolási lehetőségekkel. Ami a legmeglepőbb volt a lakáskeresési folyamatban, az az, hogy a hirdetések feladása után kb. három-négy nappal már a lakások nagy része el is megy, nincs nagyon idő gondolkodni és esetlegesen jobb ajánlatokra várni. Meg persze az is, hogy durván a hazai ár kétszereséért történik ez.

Sajnos nincs időm végigszvaffolni az új lehetőségeimet, két nyelvvizsga, egyetemi kurzusok, hétkor kelés, este tizenegyig tanulás. A blogos elmaradásaimat remélem azért még ebben a naptári évben tudom pótolni. Wackenben az utolsó nap a cuccaikat hazavinni lusta nyugat-európaiak után sikerült legalább másfél vödörnyi sört begyűjteni, és ott is rendesen fogyasztottunk (és még korábbról is maradtak új márkák). A tavaszi koncertekről sem írtam, és bár lehet hogy mindenki magasról tesz rá, én mégis meg fogom tenni, magam miatt. Kezdem is a pótlást.

Haladni kell

Bizony, jópár sör legurult már azóta, hogy utóljára írtam, volt egy Cseh Sörfesztivál is, amiről akkor fogok bővebben szót ejteni, ha végre újra előkerülnek az ott készített jegyzeteim, addig meg maradnak a sima kóstolások. Sajnos pár igen szar sör is becsúszott az utóbbi időben, de legalább megvan a lehetőségem egy undorítóan fikázó poszt megírására is. Árpi jóvoltából indiai és szingapúri sör is van már raktáron, lecsúszott egy vendéglőben egy libanoni is, izgalmas dolgok jönnek még. Most pedig egy nagyobb adag kritika, hiszen rohanni kell, nagy a lemaradás.

Hirter Morchl  – címkéjén egyszerűen Ausztria legjobb barna söreként említik, ami önmagában kételkedésre ad okot, hiszen a legjobb sörök nem szorulnak hasonló önreklámra. Illata a Dreher Bakéhoz és a König Ludwig Dunkelhez hasonlóan szójás jellegű, színe vöröses. Az íze viszont mégis eltér a várakozásoktól, amolyan könnyed, meglepően kis teste van, inkább vizes, ami egy idő után már zavaró is válik. Szerintem vannak ennél jobb barna sörök is Ausztriában.

Krušovice Imperial 12°   – amíg a  Krušovice termékek csak nagy ritkán voltak itthon kaphatók, sokaknak – így nekem is – úgy tűnt, itt valami igazán istenkirály szuper cseh sörről van szó, ami a ritkasága miatt nyilván még a Pilsner Urquellt is veri, stb. De nem. Akárhogy is kóstoltam, a   Krušovice Imperial enyhén komlósabb, közepesnél azért jobb ízével nem ér a Pilsner Urquell nyomába, de még csak messziről sem közelíti meg azt. Jó cseh sör, de nem éri meg az erősen emelt árát.

Staropramen Černý  – ez az a sör amit szerintem mindenki ismer. Import, minőségi sötét láger, az egyik legjobb sör ami Magyarországon széleskörben elérhető. Íze remek, de a sokadik másfajta sör után fogyasztva kellemetlen dolgok jöhetnek ki belőle, amik leginkább valami rosszabb bor ízére emlékeztetnek. (Persze ez annyira nem releváns.)

Bernard Černé Pivo 13°  – ha már sötét lágereknél tartunk, ez a – szerintem – nevetséges címkéjű sör a Ratebeeren a top20 cseh sör közé küzdötte magát, így amikor megláttam az egyik sörbolt honlapján, muszáj volt beszerezni egyet. Gyönyörű fekete, az előbb említett sötét Staropramenére hajazó küllem, és tényleg fantasztikus, enyhén szénsavas íz jellemzi.

Zwiesel Dampfbier   – ez a sörkülönlegesség megér egy kicsit több szövegelést is. Ez a ritka fajta nevét onnan kapta, hogy a főzés során a tartály tetején lévő, nagy mennyiségben képződő hab és buborékok kipukkanásukkal olyan látszatot keltenek, mintha a sör főne vagy gőzölögne. Enyhébben komlózott, búzasör-élesztővel gyártott sörök ezek. A Zwiesel főzetét óriási, konzisztens hab, gyönyörű, mélybe hajló borostyán szín jellemzi. Illata fantasztikus, citrusos, de ami mindent visz, az az utóíze: a savanykás, Kölsch-Altbier-szerű ízt ugyanis egy remek, csokis-pörkölt malátás utóíz követi, talán az egyik legjobb amit valaha sörnél éreztem.

Gösser Spezial  – úgy tűnik, lassan sikerül a Gösser termékeket is végigkóstolni. A Spezial az itthon is kapható változat, bár természetesen nagy különbség van a Sopronban és a Leobenben gyártott verzió között. Sajnos a Spezial nem emelkedik felül a középszerűségén, testesebb íze meg se közelíti az azonos üzemben gyártott Märzenét vagy akár a Goldét. Kár.

Hirter Märzen  – ha már a Hirter Morchl önreklámozásáról volt szó, az eset nem egyedi: ez egyszerűen Ausztria legjobb világos söreként van hirdetve. Ismét kételkedésre ad okot a dolog. Habja szép, rendkívül tartós. Íze lágy, enyhén szénsavas, egész kellemes, de a legjobb Märzenekkel nem veszi fel a versenyt.

Trumer Pils  – többféle komlóból összeválogatott sörkülönlegesség, hirdeti az üveg. Valóban, már az illata messzire repít, fantasztikus komlós jegyeket érezni, és az íze is ennek megfelelő. Ez a sör a komlóról szól. Ahogy issza az ember és melegszik a pohárban, egyre jobban szabadulnak fel az aromák, egyre újabb oldalairól mutatkozik meg a sör és a beledolgozott többféle komló. Személy szerint nagyon élveztem ezt az utazást, amúgy is nagy híve vagyok a rendkívül komlós söröknek.

Kapsreiter Landbier Hell  – gyönyörű csatos üveg, édeskés illat, citromos jegyek. Íze leginkább a Wieselburger Stammbräu-éra émlékeztet, íztankként, hatalmas erővel gördül át és a lánctalpak nyomai még sokáig ott is maradnak, mély benyomást téve a fogyasztóra. Kellemes sör, de nem leszek ennek se gyakori fogyasztója.

Jutalom vizsgák után

Szajré a Bier Imperiumból.

 B-J: Altenmünster Brauer Bier, Augustiner Weissbier, Aecht Schenkerla Rauchbier Weizen, Paulaner Urtyp, Schneider Weisse Tap 6 Aventinus

Végre

Végre, július 26-án befejeztem a vizsgákat, és már teljesen értem hogy miért nincs az értelmes országok nagy részében e hónapban tanítás. Ilyenkor már nem lehet koncentrálni, tanulni, csak izzadni a melegben és máshova vágyni. Ráadásul most albérletet is sürgetően keresni kellett, mert innen augusztus végén ki leszek téve, és így nem volt más választás. De megvan.

A tanév végén, a vizsgák előtt még volt egy újabb Betriebsausflug, ezúttal jobb helyen mint Carnuntum, egész napos túrával a muggendorfi vízeséseknél (Myrafälle). A nyár egyik legmelegebb napján a túra középső harmadán kőutakon, mezőkön átvágva haladtunk ami annyira nem volt kellemes, de az elején a Hausstein megmászása, majd a vízesések melletti létrás, szakadékban felkapaszkodás bőven kárpótolt.

Körülbelül ez volt az egyetlen igazán érdekes dolog ami az utóbbi időben történt velem (annak megtapasztalásán kívül hogy egy egyszemélyes koliszobában ketten is el tudunk lenni egy hónapig különösebb súrlódások nélkül). Így hát  befejezem ezt a posztot és bevetem magam a nyárba (azért igyekszem a kb. 30 sörös lemaradásomat és az utóbbi néhány koncertet naprakészre hozni). Öt hét szünet jön, Wacken, költözés, de persze azért fel kell készülni a GRE-ra és a TOEFL-re is. Azt hiszem már sose lesz igazi nyaram.

Főzdefeszt 2011

Bizony jó ideje már annak hogy a Mikszáth téren, napsütésben üldögélve a hazai kisüzemi sörfőzdék krémjének söreit fogyaszthattuk ,néhol panaszkodva és értetlenkedve, néhol pedig nagy megelégedéssel. A panaszkodás sem a söröknek volt köszönhető, hanem inkább annak, hogy  a hiánypótló és úttörő jellegű, de semmiképpen sem nagy tömegek megmozgatására számító kezdeményezés szervezői elszámították magukat: a fesztivál különösen nagyobb promotálás ellenére is annyi embert vonzott, hogy péntek este, amikor egy öt órás Bécs-Budapest út és az estére készülvén egy óriási adag sültkrumpli elfogyasztása után végre tettre készen megérkeztünk a helyszínre, a 30 méteres sorok láttán óriásit kellett csalódnunk. Még szerencse hogy ott volt Batár és pár ismerőse a Békésszentandrási Sörfőzdéhez álló sor felénél, így legalább a sokak által legjobb magyar sörnek tartott Black Rose-t sikerült másfél óra szenvedés után megkóstolnunk. Tovább folytatni ezt értelmetlen lett volna, inkább kidöglöttünk pár sörrel a Feneketlen-tóhoz és a szombati sikeres visszatérésünkben bíztunk.

Már rögtön a déli órákban kiérkeztünk, és a békésszentandrásiaknál sört csapoló úr véleményével ellentétben nem voltak annyian mint péntek este, sőt egészen négy óráig tartható volt a helyzet, a sorok csak akkor kezdték átlépni a kritikus, elrettentő hosszúságot. Szerencsére ekkor már több sört is le tudtunk gurítani Fannival és Gergővel, és most, egy hónap távlatából igyekszem emlékeimből és a helyszínen készített jegyzetekből visszaadni amit itt tapasztaltunk. Természetesen ezzel megtörök egy hagyományt, ugyanis eddig direkt nem írtam fel a fogyasztott magyar söreimet, mert nem voltak érdemesek rá. De ezek azok.

Békésszentandrási Black Rose  – még péntek este hazánk sokak által legjobbnak tartott sörével kezdtük a sort – ha többet a hatalmas tömeg miatt nem tudunk már meginni, legalább ez legyen meg. Fantasztikus dupla bakot kaptunk, de Gergővel mégis egyet kellett értenünk abban, hogy az alkohol kikandikáló íze kicsit mégis elrontja az összképet. Persze magyar sörtől egészen eddig remélni se mertünk ilyen élményt, amit most megkaptunk.

Kissler Világos   – Szerencsére nem értek véget a jó sörök a Black Rose után, és másnapi nyitónk, a Kissler Világos fantasztikusan komlós, Pilsner Urquell szerű íze azonnal levett minket a lábunkról. A rengeteg komló egyáltalán nem volt tolakodó, sőt igazán harmonikus, simogató ízt képezett. Szinte harapni lehetett a komlót. Az erős szénsavasság is jól jött az összképhez, és a keserűség mögött némi grapefruitos karakter is befigyelt. Nálam ez lett a fesztivál legjobb hazai söre.

Jászdózsai Dupla Köles   – ez a sör sajnos nem igazolta elvárásainkat, noha a gyönyörű szín még mást engedett sejtetni, de az illat enyhe jellegtelensége, talán rozssörre hajazása után az íz volt mégis a legfurcsább. Gergő hamar megállapította, hogy műnyagszerű ízt érez, és némi kétkedés után sajnos kénytelen voltam ezt én is megerősíteni, mintha műanyagot nyalogattam volna. Sok emberrel ellentétben a dupla köles nem nyert meg minket magának.

Kaltenecker Rauchbier 13°  – végre, megittuk az első magyar füstös sörünket is! A dolog egyetlen szépséghibája, hogy a sör a határokon túl, egy rozsnyói magyar sörfőzdében készül. A korábban kipróbált rauchbierekkel összehasonlítva itt az volt a nagy különbség, hogy a füstös jelleg teljesen uralt mindent, nem jelent meg benne az Aecht Schenkerlánál vagy a 7Sternnél érzett pörkölt malátás, enyhén csokiba hajló jelleg. De nekem pont emiatt nagyon bejött, ugyanis a füstösséget erről a totalitárius oldaláról még nem volt szerencsém megismerni. Remek volt.

Békésszentandrási Meggyes Sör   – Fanni itt már talán gáznak érezte hogy nem iszik semmit, ezért hoztunk neki a békésszentandrásiaktól egy Meggyes Sört, amibe persze mi is belekóstoltunk. Fanni Márka Meggyes karaktereket vélt felfedezni, mi csak gyönyörködtünk a nyers meggy ízében, ami kellemesen üdítő volt, de már-már kicsit cukros is.

Dům Štěpán Klasicky Cesky Ležák  – és itt jött számomra az igazán nagy durranás: a cseh Dům főzde szűretlen lágerét már a feszt előtti kis kutatásom alatt kinéztem magamnak, és a kritikáknak megfelelve tényleg fantasztikus volt. Az illatából kiáradó, szűretlen sörre jellemző friss, nyers jegyek mintha valami távoli dimenzióba csábítottak volna, ahol mindent betölt a teljes, túláradó, kozmikus nyugalom amit ez a sör illatában hordoz. Nagy rajongója vagyok az ilyen söröknek, de ez még ezek közül is kiemelkedő volt, nálam ez lett a fesztivál legjobbja.

Dům Pšeničné  – a búza verziót is megkóstoltuk, és ahogy a Důmot az egekig magasztaltam az előbb, most ellenérzéseimet vagyok kénytelen leírni: már az illata rendkívül furcsa volt számomra, volt benne valami megmagyarázhatatlan összetevő, ami később a kicsit túl édes ízére is rányomta a bélyegét. Csak később, a Cseh Sörfesztiválon (poszt később) tudtam beazonosítani ezt az illatot, ahol a Primátor búzájánál újra találkoztam vele:  mindkét helyen vajat éreztem, elég intenzíven, és ez teljesen elrontott számomra mindent. Nem tudom, hogy ez  általában a cseh búzasörök velejáró jellemzője-e vagy csak pont ezeket sikerült kikapni. Ha valaki tudja, ossza meg velem.

Grabanc IPA  – zárásként a fesztivál egyik szervezője által készített új India Pale Ale-t kóstoltuk meg. Színe szemet gyönyörködtetően narancssárgásba hajló, íze remek, friss, gyümölcsös. Számomra leginkább az Anchor Liberty Ale-jének grapefruitos reflexű ízére emlékeztett, bár az ale sörökkel eddig elég kevés a tapasztalatom. Gergőnél ez volt a fesztivál söre, és ha jól tudom, a közönség is ezt szavazta meg végül. Öröm számomra hogy ilyen söröket sikerül itthon főzni.

Így az esemény után levonhatjuk a tanulságokat: a Főzdefeszt nagyszerű kezdeményezés, ami a kezdeti gyermekbetegségeket a jövőben minden bizonnyal kinőve végre megadhatja a hazai kisüzemi főzdéknek azt a figyelmet, amit valójában megérdemelnek. És akkor a sörfogyasztási kultúra is egyszer talán átalakul végre Magyarországon, és a minőség kerül előtérbe.

Egy szám Tim Brookes-nak

Nemrég kezembe került a National Geographic 2000/1-es kiadása, többek között Tim Brookes élménybeszámolójával amerikai autostoppos körütazásáról.

Just north of Point Reyes a woman of about my age and a spry, older man appeared from a little driveway near me, she carrying a bottle of water and he a bottle of Anchor Steam Ale. “We thought you might be thirsty,” the woman said. “Would you like water or beer?” I went for the water.

Kedves Tim Brookes, ezt a számot küldeném neked:

7 Stern Bräu

Ezzel a poszttal is már régóta adós vagyok. Ahogy azt már korábban megírtam, még április közepén sikerült ellátogatnom a 7 Stern sörfőzde étterem/sörözőjébe. (Azért ez nem nagy teljesítmény persze.) Ha bárki bécsi kiruccanást tervez: ennek a helynek benne kell lennie. A meglehetősen jó (és napi menüben nem is pénztárcagyilkos) ételek mellett persze a sörökről szól itt minden. Az itteni főzetek pedig nem véletlenül kerültek be Ausztria legjobb sörei közé a Ratebeeren. Ideje tehát sorra venni néhányat.

7 Stern Bamberger Rauchbier  – első, még az étteremben csapolva elfogyasztott söröm természetesen a füstös volt. A füstösséget a korábban bemutatott Raschhoferhez hasonlóan szintén enyhén sonkás jelleggel hozza, de azzal ellentétben nem túl explicit módon, nem tolakodóan, nem szarul. Sőt.

7 Stern Märzen  – a másik, ebéd közben ivott söröm az – Ausztriában talán legnépszerűbb – márciusi sörök közé tartozik. Az 1516-os Reinhetsgebot a sörfőzési szezont szeptember végétől április végéig jelölte ki (a nyári tűzveszélyesség miatt), így a märzen névre hallgató sörök tulajdonképpen a szezon utolsó, kicsit erősebb, tovább eltartható sörei voltak. Ma már megváltozott a fogalom jelentése, és leginkább az erősebb lágerek szinonímájává vált Ausztriában. A 7 Stern söre (ami egyébként egy bécsi láger) a hozzáadott komló enyhén szokatlan, de összességében remek ízével tűnt ki. (Tényleg nagyon különleges volt!)

7 Stern Prager Dunkles  – ezt a sört már üveges változatban, egy kellemes focimeccs közben ittam meg. Jó barna sör volt, remek malátás ízzel, de számomra talán a legkevésbé megragadó a 7 Stern eddig felfedezett portékái között.

7 Stern Osterbock  – az előbbi, állandónak számító sörök mellett a főzde szezonális bak söröket is gyárt. A húsvéti változat volt számomra messze a legnagyobb meglepetés, ugyanis ilyen frissen üde, nyerses jellegű ízt én bak sörnél még eddig nem éreztem (de valami ehhez közelit sem), és ez egészen magával ragadott. Harapni lehetett és újrázásért kiáltott, kortyról kortyra hangosabban és hangosabban. Életem eddigi legjobb bakja volt tehát.

Ha valaki idő, kedv vagy étvágy hiányában nem szeretne beülni, az az udvaron lévő sörautomata segítségével körülbelül a csapolthoz hasonló (2,5-3,5 eurós) áron hozzájuthat a palackozott változatokhoz is. Ilyen ár mellett persze inkább kuriózum ez a sör, de szerintem – esetleg a barna kivételével – mindegyiknél messze megéri alkalmanként elfogyasztani egy-egy üveggel. A fenti négy sör természetesen nem a főzde teljes választéka, további három állandó sörük (kenderes, chilis, világos) mellett a bak szezonálisan változik. Természetesen mindet ki fogom próbálni a jövőben.