Végre elkezdhetem a jól megérdemelt hétvégi pihenésemet. Kint csendesen alakul át az eső hóvá, a poharamban az első téli söröm ragyog mélyarany színével, a gépen a Red Bull Salzburg – Graz 99ers jégkorong meccs megy HD streamről, ingyen. Adja.
Minden pénteken az egyik meccset leadják itt, sőt, Németország és Ausztria területéről a hétfői El Clásico is ingyen lesz nézhető, és ahogy nézem a spanyol bajnokságból állandóan közvetítenek. Az előző Real – Barçát több mint két millióan nézték itt.
A hét amúgy elég eseménytelen volt, szerdán-csütörtökön zéháztam, tegnap este pedig szociális életet éltem, elvertem pár osztrákot az egyik csoporttársamnál pókerben, úgyhogy mégis megyek Sólstafir koncertre. Bécsben közben beindult az élet (vagy felgyorsult?), már javában tombol az adventi láz, milliónyi vásárral, városdíszítéssel. A hétvégén már több történés lesz, ismét jön Anikó és megünnepeljük hogy ma fél évesek vagyunk. Már várom. :)
Mostanában nem nagyon írtam új posztot, ennek oka volt, ugyanis szinte semmi nem történt velem (leszámítva egy korábbi hármashatárhegyes túrát, ami nagyon adta). Amúgy sikerült megbetegednem és otthon regenerálódnom. Influenzának gondoltam, de aztán mandulagyulladás lett belőle, király. Egyébként is rámjár a rúd, tegnap sikeresen elvesztettem a fülhallgatómat. Hát ez van, egy ideig nincs zene a metrón. És a webkamerámat is otthon hagytam. Amikor nem volt, sose hiányzott, de most alig tudok nélküle élni. Szívás.
Grave, Misery Index, Arsis, The Last Fellony, The Rotted @ Viper Room Vienna
Amikor megláttam ezt a koncertet, egy ideig kapkodtam a levegő után, ugyanis a Misery Index adta a tavalyi év talán legjobb koncertjét, augusztusban a Dieselben. Messze leiskolázta a Hate Eternalt és a Psycroptic-ot is, a hangzás fantasztikus volt, a koncert pedig elsöprő. Ezért elég nagy elvárással mentem ki a mostani bulira, szerencsére ezúttal nem egyedül, ugyanis egyik haverom, Gergő is kilátogatott erre a jeles eseményre. Mivel Gergő busza meglehetősen későn ért Bécsbe, ezért a buszmegállóban hirtelenjében elfogyasztott Puntigamerek után egyből a klub felé vettük az irányt.
A Viper Roomban sem voltam még eddig. Az új helyek felfedezésének képessége ezúttal is hiányzott belőlem, a ruhatárat egészen az este végéig nem találtuk meg. (Mondjuk mentségünkre szolgáljon, hogy a színpad mögött volt eldugva.) A koncertterem nem volt túl nagy, a hangzásról is talán leginkább a hangerő jutna először eszembe.
Az estét a brit Rotted kezdte. Régebben még Gorerotted néven híresültek el, zenéjük a grindcore és a brutal death határán egyensúlyoz. A 2008-as Wackenen tetszett a zenéjük, most se voltak rosszak, de a koncert jó részét mégis inkább az utcán sörözéssel töltöttük el az ezerötszáz forintos benti felesek helyett.
Ugyanígy tettünk a következő, kanadai Last Felony és az Arsis esetében is, bár mindkettőbe bele-bele néztünk jópár szám erejéig. Egyik se volt rossz, bár számomra az Arsis egy kicsit fogósabbnak tűnt. A Last Felony színpadi megjelenését a basszusgitáros vitte a hátán, igen stílusosan mozgott, és a számok általa történő felkonferálása is eléggé egyedi volt. (A színpad legszélére kiment és ott beszélt a mikrofonba, kb. a falhoz nyomott arccal.)
Végre lementek az előzenekarok, és az este számomra leginkább várt bandája, a Misery Index következett. A felállás kicsit eltérő volt a tavalyihoz képest, a basszusgitáros helyett ezúttal Mark volt előretolva a frontemberi pozícióba, és rejtélyes körülmények között a zenekarból távozó Sparky-t egy új srác váltotta fel a másik gitárnál. A koncertre nem lehet rosszat mondani, hatalmas volt a hangulat, a kb. egy órás showban rengeteg új számot játszottak, volt Ghosts of Catalonia, Great Depression, Ruling Class Cancelled, Traitors és előkerült szerencsére a You Lose is. A koncert hibátlan volt, a circle pit pedig az egyik legjobb, amiben valaha voltam. A tavalyi teljesítményt szinte lehetetlen felülmúlni, nem is sikerült, de így is maradandó élményt jelentett a show.
Ezen az állomáson (sajnálatomra) a másik headliner, a Grave játszott utoljára. Zenéjük az a tipikus old school death metal, súlyos de nem tépi le a sebesség a fejed. Ez a sorrend szerintem éppen ezért nem volt túl szerencsés: a Misery Index zenéje rendkívül gyors és energikus, ezután középtempós számokat hallgatni akár meglehetősen unalmas is lehet. Az is volt. Bár szeretem a zenéjüket, de a koncert vége felé a már le-lecsukódó szememet csak a Soulless felhangzásával tudták nyitva tartani. Nem baj, így is megérte megnézni, az estét tekintve pedig tényleg hiba lett volna nem elmenni. Hatalmas köszönet az Avocado Bookingnak ezekért a turnékért.
És akkor az ígért folytatás, ezúttal a búzasörök vannak túlsúlyban:
Edelweiss Hofbräu – őszintén bevallom, én ilyen Edelweissokról mint a Hofbräu meg a Gamsbock még sohasem hallottam. Mindkettő hozza az Edelweiss minőséget, és előbbiből a dobozos változatot felbontani és meginni a Kahlenberg tetején nem kis királyság.
Edelweiss Gamsbock – mint tehát sikerült megtudnom, az Edelweissból létezik bak változat is, természetesen 7% feletti alkoholtartalommal. Ez utóbbi már kicsit beletúr a búzasör alapból selymes ízébe, elsőre ez kicsit furcsa volt, de szerintem megszokom a jövőben.
Weihenstephaner Dunkel – a Weihenstephaner búzasöréről korábban már lelkendeztem, és a barna változattal most is ezt teszem. Az alábbi reklámon meg tudom hogy a világos verzió van, de nekem nagyon tetszik, ezért kerül ide.
Beck’s – Ez nem az a Beck’s. Talán az egyik legnagyobb különbséget az eredeti és a licensz alapján gyártott sörök között ennél a márkánál tapasztaltam, nem hiába csodálkozunk ezen minden évben el, amikor Észak-Németországban vagyunk. Ez adja.
Ottakringer Ottarocker – érdekes márka ez az Ottakringer. Az alap változat rendkívüli módon nem ízlik, viszont az egyéb főzeteik nagyon jók. Így volt ez múltkor a Blech-hel is, most pedig a fesztiválokra szánt limitált kiadású Ottarockerrel. A kép magáért beszél.
Már régóta akartam korsót venni, mert szerintem szánalmas például kétdecis műanyagpohárból inni a sört. Tegnap amikor megláttam a Paulaner egy literes korsóját, benne egy egyliteres dobozos Oktoberfestbierrel, már nem tudtam tovább halogatni a dolgot. Adja.
Anikó tehát csütörtökön visszajött, és bár a hét második fele nagyrészt tanulással telt, azért néhány programot így is sikerült becsempésznünk. Csütörtök este elmentünk a belvárosba szórakozni egyik (volt) csoporttársammal és a barátnőjével. Megint befigyelt az Augustiner, majd átmentünk a már korábban említett igen zsúfolt ír pubba, ahol ezúttal 10 perc alatt meg is vehettük a hőn áhított italunkat. (Volt vaníliás Absolut, ami szerintem nem homár.) Itt már nagy punnyadás következett, úgyhogy véget is vetettünk lassan az estének.
Pénteken az óráim közötti négy órás lyukban a Donauinselen voltunk, ahol kiderült, hogy a barátnőm bátrabban mászik le meredek dombokon mint én, égő. (De én talán jobb rántottát főztem. Égő.) Sajnos utána elég szar fordulatot vettek az események, Anikó tanácsomra három megállót próbált elbliccelni (engem még mindig nem ellenőriztek amióta itt vagyok). Elkapták. A pótdíj összegét jobb ha nem írom le a saját egészségi állapotom érdekében, de az otthoni aprópénz ehhez képest. Ez van, ha most lennék ott, újra ezt tanácsolnám.
A hétvége egy kicsit eseménytelenebbül telt, csupán pár üde színfolt csúszott a tanulásba: szombaton találkoztunk egyik régi haverommal, Bazsival, aki hokibíróként szeretne gyökeret verni Ausztriában. Vasárnap pedig, egy hetes késéssel sikerült kifaragni a halloweeni tököt, és az elején tapasztalható szkeptikusságom később gyermeki lelkesedésbe csapott át. A kép alapján talán érthető is, hogy miért.
Az új koncerthelyekkel valahogy nincs szerencsém. A helyet általában egyszerűen megtalálom, de a bejáratot már nem, evolúciós létjogosultságomat megkérdőjelező módon próbálok bejutni minden lehetségesnek tűnő ajtón, kívülről nézve érdekes jelenség lehetek. Ez most sem volt másképp, szerencsére az új klubok egy idő után el fognak majd fogyni, így a lúzer korszakomnak is vége lesz egyhamar. A mostani klub a Szene volt, és ezúttal még az Arenánál és a Gasometernél is messzebbre merészkedtem. A hely kívülről nem volt nagy szám, viszont amint beléptem a koncertterembe, maga volt a megtestesült mennyország: első látásra feltűnt a színpad felé lejtő nézőtér. Végre egy hely, ahol nem kell törődni azzal, ha egy kicsit magasabb ember áll előtted, úgy is beláthatod a színpadot. Ahogy megszólalt az első koncert, beláttam, hogy a hangtechnika is igen csak ott van ezen a helyen.
A nyitó helyi Selbstentleibung amolyan kissé primkó black metalban utazik, mégis voltak néha számomra fogós részek, és a színpadi megjelenés is elég jó volt. Összességében az a fél óra amit játszottak bőven elégnek bizonyult, már nem sok újat tudtak volna nyújtani ezután.
A szervezőktől szerintem kifejezetten jó ötlet volt egy alapvetően black metal turnéra egy death metal stíluselemeket is használó csapatot bevonni. Nekem legalábbis a francia Svart Crown jelentősen feldobta az estémet, és nem vagyok annyira híve a black metalnak, hogy több szimpla black zenekart megnézzek egymás után ásítozás nélkül. A Svart Crown már lemezen is ígéretesnek tűnt, és élőben is hozták amit vártam, laza 40 perc bólogatást. Sajnos hétköznap Ausztriában nem működik a circle pit intézménye, bár élvezték a showt, az énekes és a gitáros kéregetésére mégis magasan szartak az osztrákok.
A szünetekben körbenéztem, és a Szene egyébként is nagyon jó hely, van egy belső kocsma-szerűség, ahogy láttam egy kerthelyiség is, lehet met-et kapni, fantasztikus. De vissza a koncertekhez.
A belga Enthroned volt az a zenekar, amitől kb. semmit se vártam, és azt jól meg is kaptam. Még a corpsepaint is leolvadt az énekes homlokáról. Néhány téma meglehetősen fogós volt, de nekem ez túl szimpla black metal. Ebben a műfajban valami nagyon egyénit kell nyújtani, hogy rajongani tudjak érte, és ez nekik nem sikerül.
Egészen más a helyzet az este fő attrakciójával, a svéd, szuicid black metalban utazó Shininggal. Erről a zenekarról – és főleg a frontemberéről – annyi rosszat lehetett hallani, hogy már csak azért is látni kellett volna, ha nem rajongtam volna értük. Zenéjük szerintem minden tekintetben zseniális. A koncert elején sajnos az ének kicsit halk volt, de aztán a közönség keverőhöz történő keresetlen szavai után ez helyrejött pár szám után, és egy tökéletes koncertet nézhettem végig.
Niklas körülbelül három számig bírta, mielőtt elkezdte volna felszabdalgatni a karját. Erről nem mondok véleményt, a zene mondanivalójához passzol, de mindenki döntse el maga, hogy kiakad-e ezen, én nem teszem. Egyébként végig rendkívül szimpatikus volt, háromnegyed óra után mondta, hogy már csak két szám van hátra, és megkérdezte, hogy mit szeretnénk hallani. Valaki beordított, hogy “mindent”, majd az eredmény meglepő módon valóban egy hosszú koncertprogram lett: végül több mint egy és háromnegyed órát játszottak. A végén a kopasz gitárosnak már láthatóan kissé elege volt ebből, és a másik (egyébként nagyon szimpatikus) gitáros és a dobos szólói alatt el is tűnt a színpadról, Niklasnak kellett visszarángatnia, majd a sokadik ráadás után fájdalmasan sóhajtott, amikor a közönség újabb számot követelt.
A koncert minden ízében fantasztikus volt, az ének, a gitár, a dob, ez a zene élőben legalább annyira elragadó mint lemezen hallgatva. Elementáris, tele érzelmekkel és fájdalommal. A lelkesedésem még mindig nem fejezi ki eléggé a valóságot, álljon itt egy videó, ami talán ezt jobban megteszi helyettem.
A koncert után ugyan háromnegyed óra alatt hazaértem az éjszakai járatokkal, de kétszer kellett kettő perc alatt átszállni olyan helyeken, ahonnan tíz-tizenkét busz indul és az első megálló megkeresésére is csak öt percem volt. Végül megcsináltam, és elégedetten dőlhettem le a megérdemelt 4 órás alvásomra. A Shiningot látni kellett. Legközelebb is látni kell.
A címben szereplő idézőjel nem véletlen, őszi szünetem nekem sincs, viszont a napjaim mégse unalmas szürke hétköznapok, ugyanis Anikónak van és itt tölti nálam. A szombat délutáni megérkezés után leginkább vásárolni szerettünk volna, viszont sikerült pont tíz-húsz perccel lekésni a boltok zárását , és vasárnap sem voltunk az idő urai, az óraátállítást is beszoptuk, ugyanis elkönyveltük, hogy úgyse érnénk oda a Belvedere kertbe zárásáig, pedig a plusz egy órával simán megcsinálhattuk volna. Hétfőn bepótoltuk a hiányosságokat, bár újabb failként már csak sötétben érkeztünk meg, de így se volt ronda. A másik kitűzött program a MUMOK House Attackjének megtekintése volt, de természetesen itt is szívtunk: csak egy időszaki dolog volt pár éve.
A keddi nap már jóval szerencsésebben telt, kimentünk Schönbrunnba a kertet megnézni (a palotát majd máskor). Ez egészen lenyűgöző, olyan, amilyennek egy birodalmi központban lennie kell: gigantikus, erőt sugárzó, tele mókusokkal (vajon melyik a kakukktojás?). Utóbbiak elég lúzerek, odajönnek hozzád (gondolom étel reményében), viszont nem veszik észre az odadobott diót és mandulát. Lehet valami jobbat kapnak a kert gondozóitól (mondjuk disznótorost vagy friss vért). A labirintus pedig külön élmény volt, kár hogy az egyik útvesztő nem volt örökzöld, de a másik kettő bőven kárpótolt.
Schönbrunn után Anikó kérésére harmadszorra is megnézhettem azt, amit életemben egyszer sem akartam látni, mégpedig a Hundertwasser házat. Szerintem még mindig kifejezetten okádék, most világosabban láttam és volt alkalmam az épületet beborító mocskot is szemügyre venni. Fantasztikus.
Sajnos minden jónak vége szakad egyszer, szerda reggel megvolt az első éles vizsgám és Anikó haza is ment.
Az utóbbi időben kissé elmaradtak a sörös postok, de ez nem azt jelenti, hogy ne lett volna miről írni. Íme az újabb termés:
Gösser Märzen – a jó öreg Gösser, ezúttal itt gyártva. Még mindig szánalmasnak tartom, hogy nem tudják Stájerországból importálni. Amúgy remek.
Gösser Stiftsbräu – apátsági Gösser, leginkább a Dreher Bakra emlékeztető ízzel, alacsonyabb alkoholtartalommal.
Augustiner Edelstoff – talán az egyik legjobb bajor sör, a bajor csoporttársam is rendkívüli módon lelkendezett, amikor megpillantottuk egy kávézó itallapján. Van is miért.
Hirter Privat Pils – ez a sör nekem annyira nem ízlett, alap Ottakringer jellege volt, ami nem az esetem. A nevét elsőre viszont jól félreolvastam. :)
– őszintén bevallom, én ilyen Edelweissokról mint a Hofbräu meg a Gamsbock még sohasem hallottam. Mindkettő hozza az Edelweiss minőséget, és előbbiből a dobozos változatot felbontani és meginni a Kahlenberg tetején nem kis királyság.
Weihenstephaner Dunkel 
– a Weihenstephaner búzasöréről korábban már 
Az új koncerthelyekkel valahogy nincs szerencsém. A helyet általában egyszerűen megtalálom, de a bejáratot már nem, evolúciós létjogosultságomat megkérdőjelező módon próbálok bejutni minden lehetségesnek tűnő ajtón, kívülről nézve érdekes jelenség lehetek. Ez most sem volt másképp, szerencsére az új klubok egy idő után el fognak majd fogyni, így a lúzer korszakomnak is vége lesz egyhamar. A mostani klub a 
.svg/20px-Flag_of_Belgium_(civil).svg.png "Belgium"){kind=small}
Bécs messze van 