Kedves Naplóm!

Másfél hónap szünet után újra visszatérek a blogíráshoz, bár az elkövetkezendő pár hétben se fogok tudni gyakran írni. Túl vagyunk egy elég mozgalmas nyáron, nagy szívfájdalmam hogy egy délutánig nem tudtam nyugodtan semmittenni. Anikó sikeresen ideköltözött, a munka is úton van. Sikerült kiszabadulni végre a kollégiumból (így utólag kijelenthetem hogy néhány dologtól eltekintve szar volt ott élni, de persze ez az én egyéni problémám). Még a pakisztáni lakók utáni – egyhuzamban négy napig tartó – lakástakarítás is megérte. Wackenben kieresztettük a gőzt, esküvőn tanúskodtunk, hússzor fordultunk a koli és az új lakás között, megtettem az első lépéseket a súlyfeleslegem leadása felé. Ennyi fért négy hétbe.

A lakás elég jó, talán a legolcsóbbak egyike Bécsben, de ennek ellenére messze kielégíti minden igényünket. Újonnan felépült környéken, de mégis közel a városközponthoz, jó sportolási lehetőségekkel. Ami a legmeglepőbb volt a lakáskeresési folyamatban, az az, hogy a hirdetések feladása után kb. három-négy nappal már a lakások nagy része el is megy, nincs nagyon idő gondolkodni és esetlegesen jobb ajánlatokra várni. Meg persze az is, hogy durván a hazai ár kétszereséért történik ez.

Sajnos nincs időm végigszvaffolni az új lehetőségeimet, két nyelvvizsga, egyetemi kurzusok, hétkor kelés, este tizenegyig tanulás. A blogos elmaradásaimat remélem azért még ebben a naptári évben tudom pótolni. Wackenben az utolsó nap a cuccaikat hazavinni lusta nyugat-európaiak után sikerült legalább másfél vödörnyi sört begyűjteni, és ott is rendesen fogyasztottunk (és még korábbról is maradtak új márkák). A tavaszi koncertekről sem írtam, és bár lehet hogy mindenki magasról tesz rá, én mégis meg fogom tenni, magam miatt. Kezdem is a pótlást.

Végre

Végre, július 26-án befejeztem a vizsgákat, és már teljesen értem hogy miért nincs az értelmes országok nagy részében e hónapban tanítás. Ilyenkor már nem lehet koncentrálni, tanulni, csak izzadni a melegben és máshova vágyni. Ráadásul most albérletet is sürgetően keresni kellett, mert innen augusztus végén ki leszek téve, és így nem volt más választás. De megvan.

A tanév végén, a vizsgák előtt még volt egy újabb Betriebsausflug, ezúttal jobb helyen mint Carnuntum, egész napos túrával a muggendorfi vízeséseknél (Myrafälle). A nyár egyik legmelegebb napján a túra középső harmadán kőutakon, mezőkön átvágva haladtunk ami annyira nem volt kellemes, de az elején a Hausstein megmászása, majd a vízesések melletti létrás, szakadékban felkapaszkodás bőven kárpótolt.

Körülbelül ez volt az egyetlen igazán érdekes dolog ami az utóbbi időben történt velem (annak megtapasztalásán kívül hogy egy egyszemélyes koliszobában ketten is el tudunk lenni egy hónapig különösebb súrlódások nélkül). Így hát  befejezem ezt a posztot és bevetem magam a nyárba (azért igyekszem a kb. 30 sörös lemaradásomat és az utóbbi néhány koncertet naprakészre hozni). Öt hét szünet jön, Wacken, költözés, de persze azért fel kell készülni a GRE-ra és a TOEFL-re is. Azt hiszem már sose lesz igazi nyaram.

Életben

A harmadik “félév” monotonságát sajnos nem sok dolog töri meg, de mielőtt az oldal végleg sörblogba fordulna át, teszek egy újabb elkeseredett kísérletet arra, hogy leírjam mi történik velem.

Még mindig adós vagyok három koncertbeszámolóval (Ulver, Corrosion of Conformity, Weedeater), és nem igazán tudom eddig miért nem írtam meg őket, leginkább talán lustaságból. Az iroda jelenleg valahogy nem ösztönöz produktivitásra, nekem hiányzik hozzá az otthonosság, a koliszobám viszont a délutáni órákban rásütő nap miatt minden értelmes cselekedetre alkalmatlan (úgy este 11-ig, ahonnan már úgyis mindegy). Az épület éjjel is tökéletesen tartja és sugározza vissza a hőt, és mivel nyitott ablaknál a Brigittenauer Ländén haladó forgalom miatt nem tudok aludni, így marad a pokoli hőség. Nyáron olyan lesz mintha végig fesztiváloznék, kivéve a pozitívumokat.

A hétvégék mostanában otthon telnek, hétvégéhez méltóan, megfelelő mennyiségű dögléssel és aktív programmal. Volt főzdefesztivál, amiről később majd bővebben írok, most hétvégén pedig tettünk két kisebb sétát a környékbeli erdőkben (Solymáron és a Remete-szurdokban). Szégyen tíz év után felfedezni hogy utóbbi házunktól húsz perc gyaloglásra van, és nem kicsit éri meg kimenni. Az ilyen helyeken, a felettem egymásra boruló fák alatt, mellettem csobogó patakok mellett sétálva valahogy mindig ki tudok lépni a megszokott kis, fingszagú világomból és valami olyan nyugalom száll meg, amire amúgy nagy szükségem lenne.  Többször kellene kijárni a természetbe.

A végére hírek. A Remete-barlangból kiköltözött a csöves, de ezúttal patkányok lephették el, mert már a bejáratnál jól kivehető a cincogás. (Vagy denevérek?) A nagykovácsi tigrissel nem találkoztunk.

A címek bűvöletében

Számomra az elmúlt fél év egyik legmeglepőbb dolga az osztrákok titulusokhoz, címekhez kötődő, már-már a perverzió határait súroló viszonya volt. Itt ugyanis az emberek hajlamosak már akár egy bachelor fokozatot is büszkén a nevükkel együtt használni, és a végtelen precizitás érdekében az egyes nagyobb diszciplínák címeit is megkülönböztetik (Dipl. Ing., stb.) akár a hétköznapi életben is. Az eddig megszerzett címeivel együtt szerepel mindenki az intézeti telefonkönyvben, de a könyvtárkártyáján és a postafiókján is ez virít. Persze ez még nem minden.

Gábor hívta fel a figyelmemet a Billa weboldalán látható űrlapra, ami a céggel történő kapcsolatfelvétel egyszerűsítésére szolgál. Dolgunkat megkönnyítendő, titulusunkat legördülő menüből választhatjuk ki. Persze ez egy céljával teljesen ellentétes eszköz, és inkább a fenti beteges vonzódás vegytiszta példáját mutatja. Nyilván egy zsák rohadt krumpli bejelentésénél igényem van erre.

 

Az OStR.Dir, M.Stat és DiWirtsch címek lemaradtak a végéről, elnézést. Mellesleg nem lett volna egyszerűbb inkább egy üres mezőt kihagyni?

Vegyes témák, vegyes gondolatok

A szünet vége óta nem sok dolog történt velem, ezért nem jöttek az önéletrajzi ihletettségű postok. A mókuskerék drámaian újraindult, szerencsére úgy tűnik, ebben a trimeszterben kevesebb házink van, és ami a legfontosabb: nem kell együtt megoldani/beadni ezeket, így minden nap korán le tudok lépni.
Közben Gergő és Tanci mellett itt járt a Nile/Melechesh/Dew-Scented turné is, erről szokásomhoz híven majd egy külön postban írok. A program részben a megszokott volt, ha új látogatóm jön, általában egy közepesen hosszú séta keretében végigjárjuk a Schwedenplatz-Hofburg útvonalat városnézésként. Ez most is megvolt, de emellett kimentünk még a város kolihoz képest kb. átellenes végén lévő, az újonnan megtoldott kettes metróvonal végállomásán is túl található Bierereiba. A látogatás után már értem, hogy az árak miért nem voltak kiírva a honlapon. Én elsősorban német sörkülönlegességeket vettem, ezek voltak még talán a legolcsóbbak két és fél, három euró körüli átlagáron, az amerikai és a belga sörökért viszont általában négy eurónál is többet kértek. A pofátlanság legteteje volt, hogy az Intersparban egy-másfél euróért beszerezhető italokat is képesek voltak dupla áron kirakni a polcra. Hát ez van. Amúgy a hely nagyon szimpatikus, az eladó békén hagyott, nem kezdődött el a szokásos segíthetek-bármit elmagyarázok-biztosan nincs kérdése végeláthatatlan ciklus. Nem szeretem, ha egy boltban rögtön letámadnak hogy mégis mit akarok, mit keresek én itt, inkább hagyjanak békén, majd én odamegyek ha akarok valamit.

Mostanában megérlelődött bennem a gondolat, hogy ideje lenne vennem magamnak valamit, de sohasem jutok el odáig. Könyvek közül például Robert Sedlaczek – Das österreichische Deutsch című munkájával szemezgetek. A Thaliában egyébként is tele van egy egész polc német-osztrák szótárakkal és “hogy mondják  Bécsben/Stájerországban/stb” könyvekkel, ebben viszont egész izgalmas stílusban vannak leírva – elsősorban példákon keresztül – a nyelvi különbségek. Itt van is egy érdekes kis összefoglaló erről, az alján egy valagnyi szókincsbeli különbséggel. Félelmetes.

Ha már a nyelveknél tartunk, pár – szubjektív gondolatokkal jelentősen átitatott – megfigyelés is feljött most bennem.  Nagyon érdekes volt látni, hogy legalább öt-hat féle, kifejezetten németeknek szóló, az itteni top kiadók által (Hueber,  Langenscheidt, stb.) kiadott magyar nyelvkönyvet is kapni lehet. És a magyarul tanulás nem tűnik néhány ember hóbortjának. A minap a földalattin a brigittenaui Volkshochschule kurzusajánlatait böngésztem, és a többi peremnyelvtől – amiből általában csupán 1-2 kurzus indul -, a magyar nyelvnél legalább tízet láttam.  Másik elég meglepő dolog, hogy bár mindig is sejtettem, hogy rengeteg magyar származású ember él itt Ausztriában (Őrvidék idecsatolása, közös történelem, főnemesség egy részének ideköltözése, stb.), de most  már annyi magyar névvel találkozom itt-ott, hogy az egészen durva. Emellett persze az osztrákok nem igazán hasonlítanak a magyarokra a több száz együtt töltött év ellenére sem. Kérem ezzel kapcsolatban nem trollkodni, értelmes gondolatok persze jöhetnek, de ne magyarázza senki se meg azt, amit nem kell. Amúgy is örömmel tölt el, hogy a sok szubjektív (elsősorban sörös) post ellenére nem érte trolltámadás a blogot. Remélem ez sokáig így marad.

A szünet vége

A szilveszternél hagytam abba a legutóbb. Nos, délután két Neujahrsmarktot látogattunk végig. A schönbrunni szinte teljesen a karácsonyi vásár folytatása volt, szerintem nagyrészt arra is volt hivatott, hogy azokat a portékákat is rá tudják végre sózni valakire, ami korábbról megmaradt. Ennek megfelelően több napig, kora délutántól kora estig tartottak nyitva, szerintem kevés sikerrel.

A másik, a városháza előtti, inkább egy nagy, városi szilveszteri bulira hajazott. Hatalmas színpadon ment a zene, a vásár kb. a Christkindlmarkténak a harmada volt és a bódék felében ételeket a másikban pedig leginkább szilveszteri témájú, létfontosságú dolgokat lehetett kapni (malacos baseball sapka, stb.). Mivel mindent összevetve egyszeri körüljárásnál nem ért többet a hely, hazafelé vettük az irányt.

A kollégiumban, kettesben vártuk az újévet. Mivel nem igazán szeretem a képmutató szilveszteri bulikat, az erőltetett jókedvet, a “ma mindenkinek be kell rúgnia” elvárást, ezért ésszerűnek tűnt egy kicsit meghittebben eltölteni ezt az estét. Az épület tizedik emeletén lakom, északnyugati félpanoráma van az ablakomból, így éjfélkor lenyűgöző volt a látvány: körülbelül húsz helyről lőtték a tüzijátékokat, köztük a Kahlenberg és a Leopoldsberg tetejéről is, de valakik még a heiligenstadti híd lábához is kimentek pár rakétát fellőni. Mintegy háromnegyed óráig tartott a cucc, tényleg lélegzetelállító volt…

Szilveszter után a szünet maradék részét Budapesten csesztem el. Tényleg elcseszés volt, szinte azonnal sikerült ugyanis lebetegedtem és az egész hetem a nyamvadtság jegyében telt el, és noha a betegség elmúlt, a nyamvadtság azóta is megmaradt.

Visszafelé még sikerült eltévednie az Orangeways buszának is, hiába, van még hová süllyedni. A mókuskerék közben pedig újraindult. Lassan, de csontig hatoló nyikorgással…

Az év vége

Nem véletlenül tűntem el ilyen hosszú időre: múlt hét hétfőn lehúztam az utolsó vizsgámat is és azóta körülbelül 10 percre sikerült csak gép közelébe kerülnöm. A nagy pörgésben sok mindenre jutott idő: voltam Anikóék pincészetében Rátkán, életemben először és másodszor korcsolyáztam (adta) és újabb koncertekkel gazdagítottam azt az évet, amelyben már amúgy is háromszor annyi bulira jutottam el mint általában szoktam.

A vizsgaidőszakbeli Rompepropról korábbi szokásaimnak megfelelően majd később írok, a másik eseményt viszont itt gyorsan kivesézem. Pár ismerős zenekar koncertjét terveztük megnézni egy jó kis belga sörkóstoló után (bővebben később) a Bajcsy-Zsilinszky úton található Metal School nevű helyen. A klub egy társasház pincéjében kapott helyett, ágymatracokból álló ajtókkal óvva a lakókat a zajtól. Már az is elég humoros volt, hogy be kellett csöngetni és minden távozáskor elmondták hogy legyünk csöndben kint, de ami igazán megrázott az a nulla szellőzés. Körülbelül 30 perc kellett ahhoz, hogy vörösre könnyezzem a szememet, a torkomat kaparta a füst, gyakorlatilag minden élvezhetetlen volt ebben a közegben. Nem tudom felfogni, hogy miért nem lehetett legalább koncertek között kinyitni az ajtókat és szellőztetni egyet? A Red and the Dumbasses után így esélytelennek tűnt több mint két órát várni ebben a közegben az Inceptionre, úgyhogy kénytelenek voltunk elhagyni a helyet.

Ennyit a negatív tapasztalatokról. A rátkai utat nagyon élveztem, ismét láttam Tokajt, felelevenedtek bennem a 2009-es Hegyalja fesztivál élményei, a pizzéria, a Tisza, a Hegyalja-trükk. Bár nem értek hozzá, de a bor is remek volt.

Most ismét Bécsben döglünk, itt búcsúztatjuk Anikóval az óévet, és noha jópár poszttal adós vagyok, de az általam készített mézeskalács dísz beillesztésével lezárom 2010 utolsó posztját. BUÉK.

Vihar előtti csönd

Itt a trimeszteres rendszerben a tíz-tizenegy hetes szorgalmi időszak után sajnos egy hét alatt megy le az összes vizsga, kissé parás.  Az évközi nemtanulás lehetősége mindenesetre végérvényesen kizárva. Ennek ellenére elég lazára vettem a felkészülést: belefért két koncert, elmentem Anikó szalagavatójára és eltöltöttem egy forralt boros estét is itt Bécsben. De szépen sorban: a Thrashfestről már írtam, a Sólstafirról majd egy külön poszt fog megemlékezni.

Anikó szalagavatójára úgy mentem el, hogy a sajátomról már a legerősebbnek tűnő emlékeim is szinte szertefoszlottak. Látszik, hogy nem nagyon izgatott a dolog akkor, ráadásul az afterparty is bűn rossz volt, a Liquido – Narcoticra történő bevonulásért meg életem végéig nem tudok majd tükörbe nézni. Most viszont megtapasztalhattam hogy a gimis lányok valójában mennyire rá vannak feszülve a témára. Az esemény amúgy a szokásos iskolai ünnepélyeknek megfelelően hatalmas izgalmakra és körömrágásra adott okot (na jó, amikor Anikó ott volt, akkor azért élveztem). A végén az össztáncnál ráadásul minden önbecsülésemet és megalázottsággal szembeni ellenérzésemet félretettem és rászabadítottam tánctudásomat a világra, remélem ezt már nem rögzítette a kamera. (Amúgy remélem igen, és annak ellenére hogy szar vagyok, nagyon élveztem, csak ezt nem illik bevallani.) Az este utáni relax is egész jó volt, Fannival és Tancival beültünk pár helyre és a furcsa kimenetelű búcsúbuli után végre visszatértem az Excelsiorba.

Visszatérve Bécsbe volt csoporttársammal, Simonnal mentünk el forralt borozni a spittelbergi vásárba. Hétfő este lévén nem volt olyan hatalmas tömeg, és a csaló borárust leszámítva (akit átvághattunk volna hat euróval, de nem tettünk, erre ő átvágott minket néggyel) egész jó volt minden. A zárás után még be akartunk ülni egy sörre valahova, és Simon egy egész furcsa épülethez vezetett a Museumsquartier hátuljában. Kívül semmi kiírás, semmi jel arra hogy itt bármi is lenne. (Nem hasonlít valamire?) Belül viszont tágas tér, vetítés a falra, a mennyezetről lógó, zenére táncoló fahasábok, pazar. Egy Budvar is csak mérsékelt 3.80 euró. A mellékelt kép lehet hogy kissé giccsesnek tűnik, de amikor mi voltunk kevésbé feminim dolgokat vetítettek ki. A Donau Bar külön érdekessége, hogy egy utcai kolbászárus is helyet kapott a klubbon belül, ami már-már beteges. Mindenesetre az elektronikus zene ellenére nagyon tetszett, vissza fogok térni. Most viszont addig is a vizsgaidőszakkal szenvedek. Egy hét és szabadulok.

Aktuális helyzetjelentés

Végre elkezdhetem a jól megérdemelt hétvégi pihenésemet. Kint csendesen alakul át az eső hóvá, a poharamban az első téli söröm ragyog mélyarany színével, a gépen a Red Bull Salzburg – Graz 99ers jégkorong meccs megy HD streamről, ingyen. Adja.

Minden pénteken az egyik meccset leadják itt, sőt, Németország és Ausztria területéről a hétfői El Clásico is ingyen lesz nézhető, és ahogy nézem a spanyol bajnokságból állandóan közvetítenek. Az előző Real – Barçát több mint két millióan nézték itt.

A hét amúgy elég eseménytelen volt, szerdán-csütörtökön zéháztam, tegnap este pedig szociális életet éltem, elvertem pár osztrákot az egyik csoporttársamnál pókerben, úgyhogy mégis megyek Sólstafir koncertre. Bécsben közben beindult az élet (vagy felgyorsult?), már javában tombol az adventi láz, milliónyi vásárral, városdíszítéssel. A hétvégén már több történés lesz, ismét jön Anikó és megünnepeljük hogy ma fél évesek vagyunk. Már várom. :)

A fenti kép pedig baromi bizarr. Be nem megyek.

Őszi “szünet”

A címben szereplő idézőjel nem véletlen, őszi szünetem nekem sincs,  viszont a napjaim mégse unalmas szürke hétköznapok, ugyanis Anikónak van és itt tölti nálam. A szombat délutáni megérkezés után leginkább vásárolni szerettünk volna, viszont sikerült pont tíz-húsz perccel lekésni a boltok zárását , és vasárnap sem voltunk az idő urai, az óraátállítást is beszoptuk, ugyanis elkönyveltük, hogy úgyse érnénk oda a Belvedere kertbe zárásáig, pedig a plusz egy órával simán megcsinálhattuk volna. Hétfőn bepótoltuk a hiányosságokat, bár újabb failként már csak sötétben érkeztünk meg, de így se volt ronda. A másik kitűzött program a MUMOK House Attackjének megtekintése volt, de természetesen itt is szívtunk: csak egy időszaki dolog volt pár éve.

A keddi nap már jóval szerencsésebben telt, kimentünk Schönbrunnba a kertet megnézni (a palotát majd máskor). Ez egészen lenyűgöző, olyan, amilyennek egy birodalmi központban lennie kell: gigantikus, erőt sugárzó, tele mókusokkal (vajon melyik a kakukktojás?). Utóbbiak elég lúzerek, odajönnek hozzád (gondolom étel reményében), viszont nem veszik észre az odadobott diót és mandulát. Lehet valami jobbat kapnak a kert gondozóitól (mondjuk disznótorost vagy friss vért). A labirintus pedig külön élmény volt, kár hogy az egyik útvesztő nem volt örökzöld, de a másik kettő bőven kárpótolt.

Schönbrunn után Anikó kérésére harmadszorra is megnézhettem azt, amit életemben egyszer sem akartam látni, mégpedig a Hundertwasser házat. Szerintem még mindig kifejezetten okádék, most világosabban láttam és volt alkalmam az épületet beborító mocskot is szemügyre venni. Fantasztikus.

Sajnos minden jónak vége szakad egyszer, szerda reggel megvolt az első éles vizsgám és Anikó haza is ment.

De csak egy napra. :)