>Kreativitásmentes cím<

A sörös posztok nagy száma miatt a címek kitalálása terén fantáziám a nullához közeledik, ezért most nem is erőlködök. Ezúttal azonban más miatt is dilemmában vagyok. A célom a két év összes sörét feljegyezni, viszont ez esetben a magyarokat is fel kellene sorolni. Márpedig a söradatbázis komolyságából jócskán levenne, ha ilyen sörök mellé például (a koncerteken, társasági eseményeken nyilván megkerülhetetlen) Arany Ászok is bekerülne.

A színvonal felhígulását ezért a magyar sörök kihagyásával igyekszem megakadályozni. Amúgy is, itthon a “kukoricagríz-kultúra” elburjánzása miatti egyéb felhígulás is olyan bicskanyitogató, hogy csak magamat hergelném fel az ilyen sörök akárcsak pár szavas értékelésekor is. Szomorú, hogy ekkora fogyasztás mellett egyetlen igazán jó sörre se telik tőlünk. A mostani sörök előtti utolsó gondolatként: mi a szar ez a Monde Selection? Törekvés hogy a szar sörök is kapjanak valami kamu elismerést, ami félig eladhatóvá teszi őket? Miért nem hallok soha arról, hogy például a Pilsner Urquell aranyat szerez ott? Nem, ezt nem kell megválaszolni.

Löwenbräu Original  – amikor licensz alapján kezdték gyártani a Löwenbräu-t itthon (ha jól emlékszem Borsodban), sokan érezték hogy ez szar, és mindenki sírt, hogy bezzeg az igazi. Bár én már korábban ittam igazit is, emlékeimet most igyekeztem felfrissíteni. Hát nekem nem jött be. Közepesnél kicsit jobb, de a Thrashfestre menet kifejezetten nehezemre esett elmajszolni egyet.

Paulaner Münchner Lager – nem hiszem hogy sokat kellene erről írnom, minden cseppje arany. Igazi Paulaner.

Hirter 1270  – amikor nemrég olvastam a Vienna Lager kifejezést, azonnal felkaptam a fejem. Hogyhogy már negyed éve Bécsben vagyok, és még nem találkoztam ezzel? A válasz félig megnyugtató volt: ezt az Anton Dreher által kifejlesztett sörfajtát leginkább az Egyesült Államokban gyártják. Az eddigi egyetlen vienna lager itt, amit felfedeztem ez volt. És tényleg remek, igazán különleges íze van, fantaszikus sör.

Hofbräu Münchner Weisse  – elsőre eléggé meglepődtem amikor egy budapesti bár kínálatában megpillantottam ezt a sört. Ízre nem volt kiemelkedő a búzasörök között, de kellemes volt. Bármikor szívesen elfogadnám.

Budweiser Budvar Tmavý Ležák – a következő koncertem előtt már okosabb voltam, olyan sört választottam amivel tudtam hogy nem nyúlhatok mellé. Nekem a barna Staropramen is nagy kedvencem, de ez talán még egy fokkal jobb volt.

Vihar előtti csönd

Itt a trimeszteres rendszerben a tíz-tizenegy hetes szorgalmi időszak után sajnos egy hét alatt megy le az összes vizsga, kissé parás.  Az évközi nemtanulás lehetősége mindenesetre végérvényesen kizárva. Ennek ellenére elég lazára vettem a felkészülést: belefért két koncert, elmentem Anikó szalagavatójára és eltöltöttem egy forralt boros estét is itt Bécsben. De szépen sorban: a Thrashfestről már írtam, a Sólstafirról majd egy külön poszt fog megemlékezni.

Anikó szalagavatójára úgy mentem el, hogy a sajátomról már a legerősebbnek tűnő emlékeim is szinte szertefoszlottak. Látszik, hogy nem nagyon izgatott a dolog akkor, ráadásul az afterparty is bűn rossz volt, a Liquido – Narcoticra történő bevonulásért meg életem végéig nem tudok majd tükörbe nézni. Most viszont megtapasztalhattam hogy a gimis lányok valójában mennyire rá vannak feszülve a témára. Az esemény amúgy a szokásos iskolai ünnepélyeknek megfelelően hatalmas izgalmakra és körömrágásra adott okot (na jó, amikor Anikó ott volt, akkor azért élveztem). A végén az össztáncnál ráadásul minden önbecsülésemet és megalázottsággal szembeni ellenérzésemet félretettem és rászabadítottam tánctudásomat a világra, remélem ezt már nem rögzítette a kamera. (Amúgy remélem igen, és annak ellenére hogy szar vagyok, nagyon élveztem, csak ezt nem illik bevallani.) Az este utáni relax is egész jó volt, Fannival és Tancival beültünk pár helyre és a furcsa kimenetelű búcsúbuli után végre visszatértem az Excelsiorba.

Visszatérve Bécsbe volt csoporttársammal, Simonnal mentünk el forralt borozni a spittelbergi vásárba. Hétfő este lévén nem volt olyan hatalmas tömeg, és a csaló borárust leszámítva (akit átvághattunk volna hat euróval, de nem tettünk, erre ő átvágott minket néggyel) egész jó volt minden. A zárás után még be akartunk ülni egy sörre valahova, és Simon egy egész furcsa épülethez vezetett a Museumsquartier hátuljában. Kívül semmi kiírás, semmi jel arra hogy itt bármi is lenne. (Nem hasonlít valamire?) Belül viszont tágas tér, vetítés a falra, a mennyezetről lógó, zenére táncoló fahasábok, pazar. Egy Budvar is csak mérsékelt 3.80 euró. A mellékelt kép lehet hogy kissé giccsesnek tűnik, de amikor mi voltunk kevésbé feminim dolgokat vetítettek ki. A Donau Bar külön érdekessége, hogy egy utcai kolbászárus is helyet kapott a klubbon belül, ami már-már beteges. Mindenesetre az elektronikus zene ellenére nagyon tetszett, vissza fogok térni. Most viszont addig is a vizsgaidőszakkal szenvedek. Egy hét és szabadulok.

Society failed to tolerate me and I have failed to tolerate society

Thrashfest 2010 – Kreator, Exodus, Death Angel, Suicidal Angels @ Arena Wien

Kicsit felemás érzésekkel vágtam neki ennek a bulinak. Egyrészt, már a fellépők láttán is sejthető volt, hogy itt valami óriási dolog készül, ilyen alapvető zenekarok nem gyakran turnéznak együtt, és talán egyenként is megtölthetnének egy közepesebb-nagyobb klubot. Másrészről meg annyi hárítás övezte ezt az eseményt, hogy az eredetileg legalább tíz “én biztosan ott leszek” ellenére végül mégiscsak egyedül indultam el ezen a péntek estén. Persze, nyilvánvalóan mindenkinek jó oka volt hárítani, senkire nem is haragszom, de ez azért mégiscsak valamennyit levonhatott volna az este élvezetéből. Hát nem ez történt.

Igazából nem értem a helyi promotereket. Adott egy olyan zenekar, amelyik német nyelvterületen egyedül is megtöltene egy ekkora helyet, sőt, a korábbi kevésbé ütős turnéjukat a Gasometerbe sikerült szervezni. Mégis, noha az előbbi hely ezúttal is rendelkezésre állt volna, a koncertet az Arena nagytermébe tették. A hely annak a rendje szerint tele is volt, a koncertek közben mozdulni sem lehetett, és ez a “fukarság” talán leginkább az igencsak borsos, harminc eurós jegy árán nem érthető meg. Mindegy.

Az estét a görög Suicidal Angels nyitotta. Nem ismertem a zenekart, és az arcpirítóan gagyi zenekarnév hallatán sem sok jóra számítottam. Amit kaptunk, az pár számnyi jó, de mégiscsak sablonos thrash metal volt, bemelegítésnek ideális.

A Death Angel ezzel szemben számomra a valaha látott egyik legdinamikusabb koncertzenekar dícső címét hordozza. Ott voltam a kultikus 2003-as koncerten, ahol feltartották őket a határon, és  miután a szervező mégiscsak elfuvarozta őket Budapestre egy kisbuszban, csak éjjel kettőkor tudták elkezdeni a koncertet, a CDT cuccainak egy részét kölcsönkérve. A magyar rajongók mégiscsak megvárták őket (nekem közben segített egy téridőbeli féregjárat), és a zenekar máig az égig magasztal minket ezért. Azóta még háromszor őrjönghettem végig magamat a zenéjükre élőben, és mind megérte, a zenekar valami elemi hévvel tombolja végig a koncertjeit, és ez a zenéjükkel vegyítve elég a térdensíráshoz.

A mostani fellépésükről annyit, hogy az idén kiadott, elég erős, de mégiscsak új irányzatra evező album számai noha CD-n jól szólalnak meg, de élőben hiányzik belőlük az a bika, ami a régebbi alkotásokban benne van, az a nyers erő ami beledöngöl a földbe. Persze, hiba nélkül játszották el az új számokat is, de amikor felcsendült például a Mistress of Pain, akkor szignifikánsan érezhető volt a különbség. Mégis megérte megnézni őket, csak azt hiszem, ideje végre teljesen külön kezelni a régi és az új Death Angelt. Mindkettő tökéletes, de hozzám mégis az előbbi áll közelebb.

A filippínókhoz hasonlóan Exodushoz is négyszer volt eddig szerencsém. Két évvel az utolsó Exodus koncertem után megállapíthatom, hogy Rob Dukes minden eddigi proliságát felülmúlja. A korábbi színpadon köpködés helyett most már szinte végig szabályosan folyik a nyál a szájából. Mégis ez a megjelenés illik ehhez a zenéhez, az összhatás egészen jó lesz tőle. A zenekar hozta a szokásos színvonalat, és egy enyhe epic failt is sikerült becsempészni: valaki feladott egy szlovák zászlót a színpadra, Dukes pedig nagyon udvariasan beleburkolózott és kb. egy szám erejéig úgy is maradt, mit sem sejtve arról, hogy itt valami nem frankó. Miután a zenekar tagjainak bemutatásakor Gary Holtot is sikerült belebugyolálnia, az egyik road megelégelve a dolgot odament és megsúgta hogy itt bizony rák ment a vetésbe. A zászló hamarosan a színpad szélén találta magát.

Az osztrák közönség már eddig is nagyon élvezte az estét, sok volt a heyheyezés és hasonlók, de mégis csak akkor indult be igazán, amikor a Kreator a színpadra lépett. Megadták azt, ami a közönségnek kell: vetítés a dob felett, hatalmas poszterek, pazar fénytechnika, a Violent Revolution szinte berobbant az estébe. Elégedetten csettinthettem volna, ha nem érezném az elégedetten csettintést rohadt gáznak.

A setlist első fele jó is volt, pazarul együtt élt a vetítéssel, bár szerintem a Violent Revolution és az Enemy of God albumokat mégiscsak erőteljesebben kellett volna képviseltetni. A koncert vége sajnos kezdett számomra ellaposodni amikor előkerültek az igazán régi Kreator számok. Rendben, ezek kihagyhatatlanok meg minden, de a számok primitívsége és hasonlósága miatt számomra sok ilyet egymás után, egy kupacban végighallgatni meglehetősen egysíkú és már-már unalomba hajló tevékenység.

Összefoglalásként az esemény remek volt, az előadások pazarok, de a Death Angel régi számaiból több kellene, a Kreatoréiból pedig kevesebb. Az este győztese számomra így tehát egyértelműen az Exodus volt. A thrashfest kezdeményezését pedig ezután jövőre szinte kötelező folytatni.