Fikának helye nincs

Továbbra is adós vagyok négy koncertélmény elektronikus megörökítésével, íme kettő:

Waco Jesus, Putrid Pile, Potential Threat Sf, Suffelicious, Altered Existence, The Dr Orphyus Project @ Escape Metalcorner

A koncert előtt nem sok kedvem volt kimozdulni, inkább lefeküdtem volna aludni, de már megvolt a jegyem, muszáj volt. (Úgy vettem észre a jegyelővétel a legjobb hárításmegelőzők egyike.) Erőt gyűjtendő így megittam egy sört és hozzá két felest, majd útnak indultam. Mivel sokáig tartott önmagam győzködése, így az első három zenekarról annak a rendje szerint le is maradtam, az első zenei hatást az este a Potential Threat Sf képviselte. Jó kis thrashnek tűnt, de viszonylag keveset hallottam belőle ahhoz hogy igazán megítélhessem.

A Putrid Pile valahogy albumon sosem ütött meg, de amikor Shaun LaCanne egy szál gitárral felment a színpadra (persze ruhában), és egyedül, programozott dobbal brutal deathet kezdett játszani, az valahogy mégis magával ragadó volt. Kijött belőle az, ami az albumon eddig nem. A performansz végén igyekeztem venni magamnak egy sört, és azzal nézni a Waco Jesust, ami jó volt ugyan, de közel sem olyan jó mint ahogy arra számítottam. Talán a gyenge hangzás miatt, de még azokat a számokat is nehezen ismertem fel, amiket legalább százszor meghallgattam már előtte. Az estét a Putrid Pile vitte, egyértelműen. Egy videó a végére, állításomat bizonyítandó:

Kyuss, Waxy, Burden @ Petőfi Csarnok

Ha jól nézem, ez lesz talán az első hazai koncertbeszámoló a blog történetében. Hát igen, sajnos az otthon fellépő zenekarok vagy játszottak itt is (most Bécsben elfogyott a jegy mielőtt megvettem volna), vagy számomra bűn rossz időpontba tették a fellépésüket, ez van. Így sajnos megrendezték az első olyan hazai Death Angel koncertet is, amin nem voltam ott. Gondolom kurvára számított.

Jó ötlet volt két koncertet egy postba zsúfolni ugyanis a két előzenekarról nincs mit írnom: a Burdenből látott egy szám alapján a szétázott énekes maga a szerencsétlenség volt, a feldobott mikrofont se tudta elkapni (talán még a fejére is esett, de ebben már nem vagyok biztos), a Waxy fellépéséből pedig egyetlen percet se sikerült elcsípni (a padok és a sör jobban vonzottak). Persze nem is ezekért jöttünk.

Lehet feszülni azon, hogy most ez Kyuss reunion volt-e vagy sem, a lényeg az volt, hogy végre “eredeti tolmácsolásban” lehetett ezeket a számokat hallani. A koncert tényleg hatalmas volt, az egyetlen zavaró tényező talán a közönséggel történő kommunikáció teljes hiányából eredt, de ez állítólag régen se volt másképp. Fikának helye nincs.

Society failed to tolerate me and I have failed to tolerate society

Thrashfest 2010 – Kreator, Exodus, Death Angel, Suicidal Angels @ Arena Wien

Kicsit felemás érzésekkel vágtam neki ennek a bulinak. Egyrészt, már a fellépők láttán is sejthető volt, hogy itt valami óriási dolog készül, ilyen alapvető zenekarok nem gyakran turnéznak együtt, és talán egyenként is megtölthetnének egy közepesebb-nagyobb klubot. Másrészről meg annyi hárítás övezte ezt az eseményt, hogy az eredetileg legalább tíz “én biztosan ott leszek” ellenére végül mégiscsak egyedül indultam el ezen a péntek estén. Persze, nyilvánvalóan mindenkinek jó oka volt hárítani, senkire nem is haragszom, de ez azért mégiscsak valamennyit levonhatott volna az este élvezetéből. Hát nem ez történt.

Igazából nem értem a helyi promotereket. Adott egy olyan zenekar, amelyik német nyelvterületen egyedül is megtöltene egy ekkora helyet, sőt, a korábbi kevésbé ütős turnéjukat a Gasometerbe sikerült szervezni. Mégis, noha az előbbi hely ezúttal is rendelkezésre állt volna, a koncertet az Arena nagytermébe tették. A hely annak a rendje szerint tele is volt, a koncertek közben mozdulni sem lehetett, és ez a “fukarság” talán leginkább az igencsak borsos, harminc eurós jegy árán nem érthető meg. Mindegy.

Az estét a görög Suicidal Angels nyitotta. Nem ismertem a zenekart, és az arcpirítóan gagyi zenekarnév hallatán sem sok jóra számítottam. Amit kaptunk, az pár számnyi jó, de mégiscsak sablonos thrash metal volt, bemelegítésnek ideális.

A Death Angel ezzel szemben számomra a valaha látott egyik legdinamikusabb koncertzenekar dícső címét hordozza. Ott voltam a kultikus 2003-as koncerten, ahol feltartották őket a határon, és  miután a szervező mégiscsak elfuvarozta őket Budapestre egy kisbuszban, csak éjjel kettőkor tudták elkezdeni a koncertet, a CDT cuccainak egy részét kölcsönkérve. A magyar rajongók mégiscsak megvárták őket (nekem közben segített egy téridőbeli féregjárat), és a zenekar máig az égig magasztal minket ezért. Azóta még háromszor őrjönghettem végig magamat a zenéjükre élőben, és mind megérte, a zenekar valami elemi hévvel tombolja végig a koncertjeit, és ez a zenéjükkel vegyítve elég a térdensíráshoz.

A mostani fellépésükről annyit, hogy az idén kiadott, elég erős, de mégiscsak új irányzatra evező album számai noha CD-n jól szólalnak meg, de élőben hiányzik belőlük az a bika, ami a régebbi alkotásokban benne van, az a nyers erő ami beledöngöl a földbe. Persze, hiba nélkül játszották el az új számokat is, de amikor felcsendült például a Mistress of Pain, akkor szignifikánsan érezhető volt a különbség. Mégis megérte megnézni őket, csak azt hiszem, ideje végre teljesen külön kezelni a régi és az új Death Angelt. Mindkettő tökéletes, de hozzám mégis az előbbi áll közelebb.

A filippínókhoz hasonlóan Exodushoz is négyszer volt eddig szerencsém. Két évvel az utolsó Exodus koncertem után megállapíthatom, hogy Rob Dukes minden eddigi proliságát felülmúlja. A korábbi színpadon köpködés helyett most már szinte végig szabályosan folyik a nyál a szájából. Mégis ez a megjelenés illik ehhez a zenéhez, az összhatás egészen jó lesz tőle. A zenekar hozta a szokásos színvonalat, és egy enyhe epic failt is sikerült becsempészni: valaki feladott egy szlovák zászlót a színpadra, Dukes pedig nagyon udvariasan beleburkolózott és kb. egy szám erejéig úgy is maradt, mit sem sejtve arról, hogy itt valami nem frankó. Miután a zenekar tagjainak bemutatásakor Gary Holtot is sikerült belebugyolálnia, az egyik road megelégelve a dolgot odament és megsúgta hogy itt bizony rák ment a vetésbe. A zászló hamarosan a színpad szélén találta magát.

Az osztrák közönség már eddig is nagyon élvezte az estét, sok volt a heyheyezés és hasonlók, de mégis csak akkor indult be igazán, amikor a Kreator a színpadra lépett. Megadták azt, ami a közönségnek kell: vetítés a dob felett, hatalmas poszterek, pazar fénytechnika, a Violent Revolution szinte berobbant az estébe. Elégedetten csettinthettem volna, ha nem érezném az elégedetten csettintést rohadt gáznak.

A setlist első fele jó is volt, pazarul együtt élt a vetítéssel, bár szerintem a Violent Revolution és az Enemy of God albumokat mégiscsak erőteljesebben kellett volna képviseltetni. A koncert vége sajnos kezdett számomra ellaposodni amikor előkerültek az igazán régi Kreator számok. Rendben, ezek kihagyhatatlanok meg minden, de a számok primitívsége és hasonlósága miatt számomra sok ilyet egymás után, egy kupacban végighallgatni meglehetősen egysíkú és már-már unalomba hajló tevékenység.

Összefoglalásként az esemény remek volt, az előadások pazarok, de a Death Angel régi számaiból több kellene, a Kreatoréiból pedig kevesebb. Az este győztese számomra így tehát egyértelműen az Exodus volt. A thrashfest kezdeményezését pedig ezután jövőre szinte kötelező folytatni.

Fél év

A hétvége már tényleg jóval eseménydúsabban telt. Anikóval a fél éves “évfordulónkat” megünnepelendő szombat este felültünk az óriáskerékre, vasárnap pedig elmentünk a schönbrunni állatkertbe. A maga nemében mindkettő a legrégebbi a világon. Az óriáskereket még Ferenc József uralkodásának 50. évfordulójára emelték 1897-ben. Amikor mondtam a tervem, mindenkinek az első reakciója az volt, hogy hülyék vagyunk, hogy novemberben felülünk erre, DE: itt zárt kocsik vannak befogva, és nem szimpla ülések. Másrészt a karácsonyi vásár alatt háromnegyed 10-ig nyitva tartanak, így a látvány sem mindennapi. Érdekes módon pont a 26-os számú kocsit kaptuk (26-án jöttünk össze) és szerencsére csak ketten voltunk. Még soha nem ültem óriáskeréken, így kicsit úgy éreztem magam közben mint egy öt éves gyerek, és mindig olyan kényszerképzetem támadt hogy nem is egy tengely körül forgunk hanem gurulunk a vidámparkban. Annyira bejött a dolog, hogy rögtön megegyeztünk, hogy jövőre ott is vacsorázunk. (Van ilyen lehetőség is, az árakat még nem mertem megnézni.)

Az állatkert esetében már jogosak lettek volna a hidegre történő utalások, ugyanis tényleg halálra fagytunk az ott töltött laza négy óra alatt. Viszont így télen is nagy élmény volt, néhány állat különösen kitett magáért (kivéve a köcsög pandát akinek még kölyke is született de így se tudott hátra fordulni a látogatók felé bambuszzabálás közben). Ráérzésre a hely kicsit nagyobb mint a budapesti, látszik hogy több is a pénz, de nem mondanám hogy határozottan jobb is lenne.

Végül megnéztük a karácsonyi vásárt a városházánál, megvolt az első puncsom is a lorgerm által említett házikónák, tényleg isteni volt. A karácsonyi vásárokkal amúgy már a tököm televan, ha az esti órákban mész vagy hétvégén, akkor nem lehet mozdulni, inkább szenvedés az egész. Tegnap délután azért jobb volt és először sikerült igazán élveznem az ottartózkodást.

Ismét volt pozitív élményem az itt élőkkel kapcsoaltban, egyik nap futottam a hóban a busz után, és egy már leszállt néni meglátva engem jó messze elkezdte nyomogatni az ajtónyitót hogy feltartsa a buszt és el tudjam még érni, majd amikor a sofőr mégis bezárta az ajtókat szomorúan mondta hogy próbáljam meg elől, ott még nyitva van.

A hó közben azóta is szakadatlanul esik, már legalább 15 centi van és a hétvégén még újabb adag várható. Én meg készülök az esti koncerte, most átgondoltam kik fognak felléni és folyamatosan borzongok. Death Angel, Kreator, Exodus.